Borsós tartelette

  • 2016.01.18.
  • 4

Megajándékoztam magam egy négyes szett szilikon mini tortaformával, ezt avattam fel most. Borsós tartelette-ek készültek nálam, teljes kiőrlésű liszttel.

Alapnak a már jól bevált tésztámat készítettem el: egy quiche tészta alapot, teljes kiőrlésű liszttel. Ehhez 10 dkg finomlisztet elkevertem 10 dkg teljes kiőrlésű liszttel, beleöntöttem egy késes aprítóba és eldolgoztam 10 dkg hideg vajjal és 1/2 kávéskanál sóval. Hozzáadtam 40 ml hideg vizet, és addig forgattam a blenderben, amíg tésztává állt össze. Kivettem a gépből, és két-három mozdulattal tésztát gyúrtam belőle, majd hűtőbe tettem (minimum 1 órára, de állhat többet is).
Amíg a tészta pihent, 25 dkg fagyasztott zöldborsót sós vízben megfőztem (forrástól számítva körülbelül 6 perc alatt), szűrőben lecsepegtettem.
15 dkg Philadelphia sajtot (egy doboz) összedolgoztam 15 dkg creme fraiche-sel (egy pohár) és két tojással, a keveréket sóztam, borsoztam. Kézi habverővel ez kemény menet. Mikor végeztem, megtöröltem a homlokom és belekevertem a borsót is a krémbe. 
A tésztát négy részre osztottam, majd mindegyiket kinyújtottam a formának megfelelően, és kibéleltem vele a kikent (vajazott vagy olajozott) szilikonokat. Elosztottam bennük a borsós sajtkrémet. Előmelegített sütőben, 200 fokon 30-35 percig sütöttem. 

Vártam 10 percet, majd kivettem a formákból a tortácskákat és rácson hagytam kihűlni őket.

A krémet kemény meló kikeverni, cserébe ilyen szépen lehet vágni már langyosan is, és nem áztatja el a tésztát.

Bevásárlólista
10 dkg finomliszt
10 dkg teljes kiőrlésű liszt
10 dkg vaj
25 dkg fagyasztott zöldborsó
15 dkg Philadelphia sajt (egy doboz)
15 dkg creme fraiche (egy pohár)
2 nagy tojás
só, bors
A pontos formát ide kattintva nézheted meg. 250 ml az űrtartalma, 12 centiméter az átmérője. Természetesen hasonló, de nem pont ilyen formában is működik, sőt, süthető fém formában is.
Ha kedveled a hasonló fogásokat, van rá esély, hogy imádni fogod a pórés vagy a spenótos quiche-emet is, amiket elkészíthetsz nagyban vagy tartelette-ként is!
Ha tetszett a poszt, kövess Facebook-on is!