Hahó húsvét! 3.: Narancsos répatorta kenyérke

  • 2018.03.26.
  • 9


Húsvét az az ünnepünk, amihez nagyon nehéz lenne tipikus édességet mondanom. Persze, van a kalács, de abból is inkább sósat eszünk. A második gondolatom már a répatorta, ami csak az utóbbi években lett húsvéti divat. Nem kell sokáig gondolkodni, hogy rájöjjünk, csak a nyuszi-répa asszociáció az, ami húsvétivá teszi, nem pedig egy ősi szokás. 
Én pedig ezt egyáltalán nem bánom, mert a répatorta az egyik kedvencem, végtelen számú répatorta receptet vagyok hajlandó kipróbálni és kitalálni, nézzétek csak: 
Répatorta gluténmentesen
Répatorta cake pop formában
Répatorta cupcake formában
A mostani répatortának a különlegessége, hogy a répa nem reszelve, hanem főzve és pürésítve kerül bele. Amint látjátok, a tésztája jó szottyos a sok répától és az írótól, ezeket semmiképpen se spóroljátok ki belőle. Én imádnék még némi aranymazsolát benne, de mivel a cukrászdában egyáltalán nem használunk mazsolát, mert annyian utálják, én kihagytam. Ti tegyetek belátásotok szerint. 
Sütemények esetében kenyérnek az angol loafot szoktam fordítani, ami náluk szögletes süteményt jelent. Ez ráadásul csak mini loaf lenne, mert kis, egyszemélyes kenyérkéket készítettem. Ti használhattok hozzá egyetlen nagy, szögletes kenyérformát, ha az van kéznél. 



Narancsos répatorta kenyérke
(6 db)
a kenyérkékhez: 
330 g répa, tisztítva mérve
150 g puha vaj
185 g Koronás Nád Kristálycukor
60 g Koronás Kristálycukor
2 és fél tojás
1 narancs finomra reszelt héja
70 g író
300 g búza finomliszt
1 tk sütőpor
2/3 tk szódabikarbóna
2 tk őrölt fahéj
2/3 tk őrölt gyömbér
egy csipet szegfűszeg
egy csipet frissen reszelt szerecsendió
1/4 tk só
60 g dió, pirítva
1 ek kandírozott narancshéj
a mázhoz:
150 g krémsajt
35 g vaj
2 ek Koronás Porcukor
a tetejére: 
1 ek kandírozott narancshéj
1. A répát felkarikázom, és felteszem főni annyi vízzel, amennyi ellepi. Ha megpuhult, leszűröm, és botmixerrel pépesítem. 
2. Ha a répa kihűlt, előmelegítem a sütőt 160 fokra (légkeverésest 140-re). 6 darab mini kenyérformát vékonyan kikenek vajjal (használhatnék egy nagy formát is, csak figyelni kell rá, hogy nő a sütési idő). 
3. A vajat alaposan kikeverem a kétféle cukorral. Hozzáadom a tojásokat, és újra simára keverem. Eldolgozom benne a narancshéjat, a répapürét, az írót is. Beleszitálom a lisztet, a sütőport, a szódabikarbónát, a fűszereket és a sót is. Végül belekeverem a diót és a kandírozott narancsot. 
4. Lemérem a massza súlyát, és hatfelé osztom. 35 perc alatt készre sütöm (ha egy fogpiszkálót beleszúrok, majd kihúzom, száraz marad). Hagyom a formában hűlni. 
5. Kb. egy óra múlva kifordítom a formából, majd vissza. A mázhoz mikróba teszem a krémsajtot és a vajat, és langyosra melegítem (ha előtte hűtőhideg volt mindkettő), hogy könnyedén simára tudjam keverni. Beledolgozom a porcukrot is, és a mázat a sütemények tetejére csurgatom úgy, hogy a szélükön is lefolyjon. Megszóröm a maradék kandírozott narancshéjjal. 
A Hahó húsvét! sorozatot a Koronás Cukor támogatta. (x)