Anyák napi palacsinta- VKF 56.

  • 2013.04.23.
  • 4

Kriszta, az Orchidea a konyhában blog írója vette át tőlem a stafétát a Vigyázz, kész, főzz (VKF) következő fordulójára. A téma ezúttal Anyák napi menü volt, bármi olyan finomság, melyet ezen a napon szívesen elkészítenénk édesanyánk, nagymamánk részére.Én több szempontból is kivételt képezek, mert itt Írországban már megünnepeltük az édesanyákat (márciusban-Írországban és Angliában az anyák napja a nagyböjt 4. vasárnapjára esik- Mothering Sunday nevű vallási ünnepből alakult ki, Mother's Day), és sajnos az otthoni anyák napján nem tudok idén részt venni.Hagyományaink sem igen vannak az étkezés terén, de tavaly azért igyekeztem magam ünnepeltetni, vagy legalábbis a reggeli készítése alól kivonni magam. Ez sikerült is.Idén palacsintát sütöttünk közösen (vagyis én), egyik kedvencemet a zabpelyhes íróval készült vastag változatot. Ezt most a VKF kedvéért itt reprodukáltam is. Viszonylag gyakran készítem el ezt a fajtát, nagyon jól fel lehet dobni friss gyümölcsökkel, finom lekvárral.Zabpelyhes-írós pancake hozzávalók (kb. 12-15 db kisebb palacsintához):
2 db tojás
12 dkg liszt
8 dkg zabpehely
3 csapott evőkanál nyírfacukor

fél teáskanál sütőpor

csipet só

4 dl író (buttermilk)

sütéshez olaj (most repce)Elkészítés: kimérem a száraz összetevőket egy nagy keverőtálban, beleütök 2 db tojást és apránként hozzáadagolom az írót is, simára keverem. Serpenyőt
forrósítok
fel (kevés olajjal, majd kisütöm egyenként a palacsintákat. Vastagabbra készítem és kisebbekre mint a hagyományos változatot.Jó étvágyat hozzá!