Gevulde koeken vagyis marcipános marok-pite Nagyi titkával

  • 2016.06.11.
  • 3

Következő állomásunk a Nagyi titka piknik sorozatban a nagy-nagy kedvencem, ami nélkül soha nem jöhetett haza sógor-koma-jóbarát Hollandiából. Gevulde koeken. A neve egészen pontosan: töltött keksz. :D Létezik ebből sütemény is, nagy pite formájú, annak gevulde speculaas, azaz töltött sütemény a neve, azt hiszem ezt már nem volt nehéz kitalálni. Ennyit a holland nyelvről, most jöjjön a sütiiii! :)) Kicsi, kerek, épp két falat, piknikre pont jó, és ha jól tudom, ennek a kategóriának külön elnevezése is akad: hand-pie, azaz nem túl szépen magyarul: marok-pite, mert épp gyermektenyérnyi. Addig-addig kalandoztam holland blogokon (és sütöttem újra meg újra), míg meg nem találtam azt az ízt, amit keresek benne. Ami OLYAN volt, mint az első. Sok recept keveréke, hibride a végleges verzió, amit most bemutatok nektek is. Ami kell:150 g barna cukor (porcukorrá darálva)150 g vaj280 g Nagyi titka süteményliszt1 egész tojás1/2 teáskanál só1/2 teáskanál sütőpor1/2 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék (házi is lehet, fahéj, ánizs, kardamom, szegfűszeg alkotja) negyed citrom reszelt héja150 g finomra darált mandula150 g porcukorkevés forró víztojás a kenéshez, egész mandula a díszA tészta roppant egyszerű. Minden alkotóelem szobahőmérsékletű. Habosra keverem a vajat a cukorral, hozzáadom a tojást, azzal is kikeverem, jönnek az ízesítők, végül a liszt. Hamar összeáll, fóliába tekerem, és 1-2 órát hűtőben pihentetem.
Közben a töltelék marcipánmasszához a mandulát elkeverem a porcukorral és kevés, kb. 20 ml (2 cent) meleg vízzel elkeverem. Akkor jó, ha már azért kenhető, de még nem folyik.
A tésztát 2-3 mm vastagra nyújtom, 8 centis kis köröket szaggatok, közepükre tölteléket halmozok, a szélét megkenem tojással, ráragasztok egy másik (10 centis) korongot. Villával kissé megnyomkodom körbe a szélét. Ha mind kész, lekenem tojással mind, egy-egy mandula kerül a tetejére, majd hagyom, hogy a tojás megszikkadjon, addig a tepsit hűtőbe dugom.
A sütőt 180°C-ra melegítem elő addig, majd szép aranybarnára sütöm a sütiket.Oké, oké, kell vele kicsikét dolgozni, de annnyira finom! :) A srácaim is imádják, folyton ezért nyúznak, szóval most volt öröm. :)Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :)Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a
DesszertSarok csoportban!