Coca-cola torta

  • 2013.10.18.
  • 3

A "Ne csak együnk, igyunk is!" rovatunk első játékosa ez a kreálmány, Anikó fejéből pattant ki az ötlet, hogy ezt valósítsam meg kedves kólafüggő barátnője szülinapjára. :)
Feladta a leckét rendesen, sokat molyoltam rajta, hogyan is oldjam meg. Több megoldás is található az interneten, de hol fúrni-faragni kellett volna, másutt meg alapvető karamelltudás is jól jönne, tehát idő és kellő tapasztalat híján az egyszerűbb megoldást választottam. Kitalálható, hogy egy pálca tartja a dobozt. :)A folyadék megjelenítése már egy másik zaklatott fejtöréssel párosuló probléma, főleg a színe, aztán végül úgy döntöttem, nekiállok, lesz, ami lesz, majd út közben alakul. S lőn.A tiramisu ízben töltött tortát bevontam, a leeső vörös darabokat kevés lilával és kakaóporral átgyúrtam, próbáltam elérni a kólaszínt - fogjuk rá, nagyjából sikerült. Benedvesített kézzel pakoltam fel a darabokat és gyűrtem belőlük apró hullámokat. Eleinte jól is festett, a várakozás viszont azt eredményezte, hogy a marcipán a vizezett részeken kiszáradva egyrészt elvesztette csillogását, másrészt a színe is fakult kicsit, így újabb fejtörést okozott. Végül főztem egy erős teát, amibe picuri kék ételfesték is került, majd tortazselével megfogattam, ezt pepecseltem fel az ital részeire. Na, így már elfogadhatóbb lett. Nem, nem vagyok elégedett, de már vállalhatónak tartom.
Később jutott eszembe az apró buborékok hiánya, és némi jégkocka is jól esne, ha lenne, egyébként fogalmam nincs, miből és hogyan, de azért jó lenne. :D Az ünnepelt viszont nagyon örült neki, és a visszajelzés szerint mindenkinek ízlett, szóval a lényeg megvan, én meg újra tanultam valamit. :))Boldogságos Szülinapot! :)

Címkék

Torta