Suhanj kosárkák

  • 2014.03.30.
  • 9

  Marcipános gyümölcsös pite
 
Segítsüti a Suhanj Alapítványnak
 

5 éves lett a segítsüti. Hihetetlenül büszke vagyok, hogy az elejétől részese lehetek ennek a programnak.Minden évben elhatározom, hogy jó előre, idejében megálmodom, elkészítem, és lefotózom. Végül minden évben az utolsó héten, lóhalálában, pánikban készítem el. Egyszer, kétszer megsütöm, majd egyszer, kétszer, háromszor lefotózom amíg tökéletesnek nem érzem.
Ez az év nagyon különleges, mert a számomra az egyik, ha nem a legfontosabb alapítványt támogatjuk.Nagyjából egy éve kezdtem el újra, rendszeresen futni, és nagyon hamar találkoztam ezzel a a fantasztikus csapattal, a Suhanj Alapítvánnyal, akik mozgássérült gyerekeknek, embereknek teszik lehetővé a sportolást. A tavalyi év legfantasztikusabb eseménye a Suhanj éjszakai futóversenye volt, amit ebben az évben sem hagyhatok ki.
Az idei sütiben a Suhanj alapítvány többféle módon is szerepel. A fotók nagyon fontos szereplője Suhanj baba, ami a fotózás után unokánk első születésnapi ajándéka lesz. Az S betű pedig a Suhanj alapítvány egyik munkatársának, Viniczai Andreának köszönhető.

Igazi gasztroanyás süti lett. A recept a Svédországban élő ajándéklányomtól van, a fotókat pedig a legkisebb leányom készítette.
A  nyertes 10 db kosárkát és egy üveg fantasztikus narancslekvárt kap mellé, ami a töltelékben is szerepel. 
Licitáljatok
 

Fazekas Ágnes fotói