Az elmúlt hónapok és a visszatérés

  • 2015.04.14.
  • 8

Aki szemfüles volt észrevette már, hogy idestova kicsit több, mint 3 hónapja nem született egyetlen bejegyzés – se itt a blogon, se Facebook-on. Meg kellett “állnom” kicsit gondolkodni, a gondolataimat összeszedni.2014 is tele volt nehézségekkel, igaz, előbb-utóbb mindent megoldottunk. Se nekem, se a páromnak nem volt könnyű. Valahogy nem igazán úgy sikerültek a dolgok, mint előre elképzeltem, elterveztem. Aztán a karácsonyt a kedves párom már megszépítette. Meglepetés lánykérés volt, én igent mondtam, és menyasszony lettem! Ő pedig mostmár a vőlegényem!   Aztán szilveszterkor úgy koccintottunk, hogy 2015 igenis a MI évünk lesz!Aztán belegondoltam (igaz, eleinte nem olyan tudatosan), hogy ez szép és jó, de nyilván csak akkor lesz az, ha teszek is érte. A munka adott volt, de ezen kívül leépítettem dolgokat (félig tudat alatt még mindig), hogy tényleg legyen idő újraértékelni dolgokat, helyzeteket, embereket. Sok komoly döntés is született.1., Február elején vettünk egy kis 700 négyzetméretes telket Érden, és építkezni fogunk idén (már készülnek a tervrajzok az engedélyeztetési tervek), ez is azért vesz el jócskán időt. Aki már építkezett  tudja mekkora meló, és mennyi nem vár dolog akad még, Itt végre először saját konyhám lesz, olyan, amilyet én szeretnék, rendes kis spájzzal, és pici gyümölcsös kerttel. 2.,  Munkahelyet váltottam. Hát mit ne mondjak, nem volt könnyű, mert érzelmileg kötődöm a “Friss”-ekhez, meg barátságokat hagytam ott, amik azért remélem folytatódni fognak. Meg kellett hoznom ezt a döntést, és úgy érzem jó döntést hoztam, hosszú távra. Kedvem lelem az új helyben! Érdekes, sokat tanulhatok, jó kis csapat van! 3., Ismét megerősítést nyert, hogy a mozgásra márpedig mindenkinek szüksége van! Az egészség, a jó közérzet, a harmónia mind-mind összefüggésben van a mozgással. Kb. 1,5 éve nem sokat mozgok, amin változtatnom kell! Tényleg az egészségem miatt is, hogy ne legyenek gondjaim a hátammal, a jó körérzetemért, hogy újra legyen kedvem a barátaimra, a kikapcsolódásra (természetesen itt értem a sütést-főzést is), és hogy ezáltal is újra harmóniába legyek önmagammal is. A mozgás nem életkor függő. Nyilván a formája, hogy ki mit bír az igen. De akár 60 év felett is lehet sétákat tenni, kicsit tortázni, és már ez is sokat segít! Anyukámnak is szoktam mondani, és tapasztalja is. 4.,  A 3. pont némi kis diétával és odafigyeléssel is ki fog egészülni. Ez nem azt jelenti, hogy mindent meg fogok vonni magamtól, csupán annyit, hogy még jobban fogok figyelni a mértékre + hogy mit mikor eszem. Ettől függetlenül az édességet, és olykor a zsíros husit se fogom megvonni magamtól. Nekem már korábban is a mozgás + odafigyelés hozta meg a fogyás, jó alak eredményét, szóval most is így fogok eljárni. 5., Nem versenyezhetek, és nem is akarok a legnagyobb bloggerekkel. Csak a saját szórakoztatásom és a lelkes olvasók miatt, miattatok fogom írni a blogomat. Nem pedig azért, hogy bárkinek eleget tegyek, vagy bárhova kikerüljek. Persze annak továbbra is nagyon fogok örülni, ha sokan olvastok, követtek, hozzászóltok, itt vagytok, jelzéseket adtok! Mert ez hobbi, kikapcsolódás, szórakozás, élmény, nem pedig kötelesség. Eleinte se ezért kezdtem, de aztán hogyan, hogy sem belehajszoltam magam…Szóval itt tartok most. Lehet ezek most így elsőre nem tűnnek nagy dolognak, de nekem nehezek voltak. Sosem voltam a változások nagy szeretője. De most már azt hiszem kezdem megérteni, hogy tényleg a változás az Élet mozgatórugója, és a jelekre igenis figyelni kell. Mindamellett, hogy továbbra is azt mondom, hogy véletlenek márpedig nincsenek. Noh filozfálgatást befejezem, és hamarosan újra jövök receptekkel és egyéb főzési-sütési tippekkel is! Tartsatok velem újra, továbbra is a Budapesti Szuperinfó hasábjain és a Culin’Art Facebook oldalán is, mert főzni-sütni jó!:)

Címkék

Érdekesség