Zsályás ananász-mojito

  • 2016.01.22.
  • 3

"Mozsárban, előzőleg kissé összezúzott zsályaleveleketdobott a poharakba, friss ananászból készült pürét adott hozzá,lime levet, cukorszirupot, Bacardi Goldot mérés nélkül, bőkezűen(szerettük őt emiatt),végül apróra tört jeget, díszítésnek újabb zsályalevelet,ananászdarabkát.Felhőtlen, mélykék egű, szelíden hűvösödő őszi este volt,ittuk a mojitokat és éreztük, hogy az elménk feltisztul, megvilágosodik,gyémántként ragyog, emlékezetünk acélozódik,egész testünk-lelkünk percről percre erősebb lesz és fiatalabb.Mindez a zsályának volt köszönhető, mi másnak,bár nem zárható ki, hogy e csodálatos növény varázserejéheza generózusan adagolt rum is hozzáadott valamicskét.Természetesen az alkoholos májkárosodás leghaloványabb esélye nélkül,hiszen tudvalevő, hogy a zsálya a máj fölöttébb hatékony védelmezőjeegyebek között.Ez azért fontos, mert a zsálya elsősorban halhatatlanná tesz,legalábbis így tudták ezt a régi rómaiak és a középkori arabok is,mármost nagy szívás volna úgy érni el a halhatatlanságot,hogy közben a májcirrózis végstádiumában kialakult hepatopulmonálisszindróma állapotában vagyunk és abban is maradunk mindörökké."Váncsa Mester után, szabadon :)
Ami pedig a koktélkészítés oka, az most még titok, de erősen
összefüggésben áll bizonyos svájci Jézuskákkal! :)))Hozzávalók (4 főre):-1 egész, friss ananász (pürésítve)-1 citrom, vagy lime (4 pohárba szétosztva)-5 cl/pohár cukorszirup-friss zsályalevelek (az utolsó -okosan felhasznált- adag a Jesszuskás ajándékból)-2 cl/pohár jó fajta, fehér rum-szódavíz és/vagy jég A recept vagy a fenti-, vagy a lenti sorokból kiolvasható. :)))Az ananászt meghámoztam, a közepét kivágtam, majdpürésítettem.Poharakba zsályaleveleket és citromgerezdeket raktam,ezt nyomófával átnyomkodtam.Erre öntöttem a cukorszirupot,a rumot, az ananászpürét (igazságosan elosztva :),friss szódával felöntöttem, hogy tele legyen a pohár,átkevertem, ananásszal és zsályalevelekkel igen szépenfeldíszítettem és ki sem engedtem a kezemből,amíg a saját részemet meg nem ittam. :)))A mennyiségek -természetesen-egyénfüggők, kinek több,kinek kevesebb gyümölcs, vagy éppen alkohol kell bele,de a végeredmény, az valami egészen fantasztikus lett!Ismétlés lesz ebből, többször is! :)