Hókifli

  • 2015.12.20.
  • 5

Valami újdonság-sütemény kell az ideikarácsonyra is, főleg, hogy az év végi jólmegérdemeltem elég hosszúra alakul...nincs mentség, sütnöm kell! :)Hozzávalók:-40 dkg rétesliszthez-25 dkg Rama-2 dl tejföl-2 tekerésnyi sóa töltelék:-szilvalekvár (amit a nyáron főztem sütöttem be és ami olyan kemény lett,
hogy pont ehhez a süteményhez jó az állaga...de ehhez kiváló :)))a forgatáshoz:-porcukor és-VANÍLIÁS CUKOR keverékeKezdem azzal, hogy bár a Nagymamám megtanított-többek között- arra,hogy a vajat miképpen kell a liszttel, kézzel összemorzsolni,de mivel a technika a pártomon áll, ezt most inkábba robotgépre bíztam. :)Szóval a lisztet és a kis kockára összevágott, hűtő-hideg vajata robotgép dagasztószárával összedolgozom(kb. 10 perc), ekkor adom hozzá a tejfölt és a sót-kiváló állagú, jól munkálható tészta lesz.A tésztát becsomagolva hűtőbe teszem (el is áll pár napig),majd pár óra múlva kiveszem, négyfelé vágomés (rétes-)lisztezett gyúrólapon kinyújtom olyan vékonyra,hogy már kezd látható lenni a minta, a lapon.Nagyobb köröket szaggatok, amiknek a széléreegy-egy kis darabka szilvalekvárt teszek, a köröket feltekerem(közben kiflivé formázom) és előmelegített sütőben, 180 fokon,10-12 perc alatt világosbarnára sütöm-nem kell tovább!A sütőből kivéve azonnal meghempergetem a cukorkeverékben,tálcán kihűtöm, majd lefóliázva elteszem karácsonyig- 70 57 45 darab kis finomság lett a végeredmény(teljesen mindegy, új adagot kell sütnöm). ;)))Mennyei kis sütemény!