"Tökös" egy nap volt,avagy sült tök medvehagymás pestóval

  • 2012.10.07.
  • 5


Életempárja hozott a piacról egy gyönyörű tököt, hogy a hétvégén készítsek belőle levest. Igen ám, de kissé nagy tököt sikerült vennie, így aztán gondoltam, hogy nemcsak leves lesz a "kisdrágából", hanem köret is a grillpipi mellé.
Amikor sikeresen feldaraboltuk, már láttam, hogy még mindig marad egy-két szeletke, amit betettem a hűtőbe, majd a héten megsütjük.Aztán elkészítettem az ebédet. ....hát ettem életemben már néhány tökös ételt, de ilyen finom ízűt még nem, valószínűleg, sikerült beleválasztani a legédesebb tökbe, de szerintem az idei aszály okozta ezt a rendkívüli ízt. A szőlőknél is hallom, hogy bár a termés kevés, viszont nagyon finom bor lesz, na ilyen volt a mi tökünk is. A leves valami fenomemális lett. Nem tudom visszaadni a képen, hogy
milyen íze van- és nem az én főzőtudományom tette ilyenné, hisz mindig így főzőm a levest:kockára vágom a tököt, felteszem vízbe főni, sózom és teszek bele egy kevés szerecsendiót. Mikor megfőtt, összeturmixolom és főzőtejszínt kevekerek bele, egyet rottyan és kész is. Sült tökmaggal szórom meg. A főétel: grillcsirke, mellé köretként szezámmagos sült sárgarépa, tök, lilahagyma medvehagymás pestóval. A zöldségeket megtisztítottam és egy kevés olajjal megspriccelt tepsibe tettem,tettem rá egy kevés kakukkfű ágat, kb. 200 C-on megsütöttem és mikor kész volt megszórtam szezámmaggal, visszatóltam a sütőbe 2 percre.Ilyen nyersen
...és ilyen megsülve...
...és ilyen a tányéron, egy kevés medvehagymás pestóval, amit kikevertem egy kevés tejfellel. (A pestót a Szimplában lévő vasárnapi biópiacon vettem, isteni lett!!)Jó étvágyat!!Egyszerű étel, de nagyon finom és egészséges!!