medvehagymás sós túrógombóc

  • 2017.04.29.
  • 4

Már néha magamon is vihogok, hogy találok egyet s mást a hűtőben, majd még aznap szembejön velem egy recept ennek a hasznosítására. A héten kinyitottam egy negyed kilós túrót, de nem használtam mind fel, mert nem kellett. Arra gondoltam ma túrógombócot készítek belőle ebédre, mivel egymagam vagyok. :) Erre hirtelen szembejött velem ez a recept. :)Hát persze, hogy azonnal meg kellett csinálni!Hozzávalók: (majdnem) 25 dkg túró, 2 tojás, gríz amennyit felvesz, só, fehérbors, és nálam 2 kanál medvehagyma, amit ledaráltam amikor még szezonja volt és eltettem olajban. A borításhoz zsemlemorzsa, kevés olívaolaj, szezámmag. Az öntethez apróra vágott zsenge fokhagymaszár, tejföl.Elkészítése: én mindig csak simán egyben felverem a tojásokat, nem választom szét őket, most is így történt. A felvert tojásba belekeverem a túrót, a medvehagymát és annyi grízt (búzadarát) amennyit felvesz. Sózom, borsozom, pihentetem vagy fél órát. A vizet felforralom, abba is teszek egy kevés sót, majd kifőzöm benne a gombócokat. Időközben megpirítom a zsemlemorzsát és a szezámmagot is együtt. Amikor a gombócok megpuhultak, leszűröm őket és beleforgatom a zsemlemorzsás keverékbe. Egy zsenge fokhagyma zöld szárát apróra összevágom, belekeverem egy kis doboz tejfölbe, enyhén sózom és tálalásnál szépen a gombócokra teszek belőle egy-egy teáskanállal.Nagyon finom, szerintem spenóttal, vagy petrezselyemzölddel is működik.:)