Bőrös malacsült

  • 2017.04.29.
  • 3

Úgy alakult, hogy hozzájutottunk a cégnél egy darab bőrös malachoz. Megpróbáltam belőle kihozni a maximumot, de valóban beigazolódott az, hogy a fagyasztott bőr már soha nem lesz olyan ropis, mint egy friss. Ezt a tényt most már én is tudom, de ettől függetlenül jól sikerült, elfogyott.Hozzávalók: mindenekelőtt a hús! :) Ez most egy kis comb volt és sok borda. Előzőleg kiolvasztottam a fagyott állapotából, majd egy nappal a sütés előtt be is pácoltam. Elítélendő módon gyári sertéssült keveréket használtam, de a cégnél nincs meg a szokásos fűszerkészletem. A csomag fűszert összekevertem némi étolajjal és jól bedörzsöltem vele a beirdalt húsokat. Hozzákevertem még a páchoz egy egész fej fokhagymát megroppantva. Másnap a húst forró sütőbe toltam a páccal együtt és kb 30 percig sütöttem így. Közben szedtem a kertben némi kakukkfüvet és rozmaringot, amit még a hús mellé tettem és fóliával letakarva ezt követően még 2,5 órát sütöttem, már alacsony hőmérsékleten. Hőfokot azért nem tudok írni, mert a cégnél nem villanysütő van, mint itthon, hanem gázos és még csak skála sincs rajta egy maximum és egy minimum jelen kívül. Így a húst a maximum lángon kezdtem el sütni és a minimum jelzésen sütöttem hosszabban. Amikor már a hús és a bőr szépen megpuhult, mellé tettem még 2 fej fokhagymát egészben, és még fél órát sütöttem magas láng mellett, hogy ropogós legyen a bőr. Ez sajnos nem jött össze, így döntenem kellett, vagy megégetem a szép husikat, vagy kiveszem a sütőből és megesszük így. Utána olvastam valahol, hogy a fagyott malac bőre sohasem lesz klasszikusan ropogós, megnyugodtam, hogy nem én voltam a balfék. :)

Címkék

Malacsült