Zalakaros vadakban utazik " GoWild!

  • 2018.05.20.
  • 5

Tavaly már meséltem róla, milyen ügyes kezdeményezés indult Zalakaroson. A városnak szívügye, hogy megőrizze gasztronómiai értékeit és az ország más tájairól érkezőkkel is megismertesse a zalai ízeket, úgy, hogy közben a zalakarosiak is belekóstoljanak a legjavába, ezért elindították az Élményekkel teli ízek programot. 2017-ben rendezték az első receptversenyt, amikor egy isteni tökmagos kalács lett a győztes, és ezzel a város emblematikus étele, idén pedig vadétel témakörben hirdettek receptversenyt. Nem is egyet, hanem egyből kettőt.A felhívásra több, mint száz alkotás érkezett, klasszik kategóriában elsősorban hagyományokon alapuló, zalai vadétel recepteket várták, de fontos szempont volt az ételek étlapra vihetősége is.A SVÉT-tel, azaz a Stílusos Vidéki Éttermiség-gel közösen az ország első WILD FOOD ételét is keresték, amelynek strandi pavilonoktól kezdve, a fesztiválokon át, egészen a fine-dining-ig képviselnie kell majd a GO WILD küldetését.A döntőbe jutott recepteket 2018. május 8-án, zalakarosi séfek tolmácsolásában kóstolhatta meg a zsűri – melynek én is tagja lehettem. Mi választottuk ki a kategória győztesét, Zalakaros kedvenc vadételét, az ország első Wild Food-ját pedig a SVÉT zsűrizte.A zsűrizés egyébként idén is remek hangulatban telt, élmény volt részt venni ebben a projektben. Volt több olyan étel is, amiben volt valami különleges, ami miatt újra megkóstolnám, vagy akár el is készíteném. Szóval tényleg egy remek kezdeményezésről van szó, remélem, még sokat fogtok hallani ezekről az ételekről!A zsűri tagjai voltak:Csíki Sándor – gasztronómiai szakíró / Food&WineKovács Ferenc – Vezérigazgató – helyettes / Zalaerdő ZrtDr. Kun Edit – kiadói igazgató / NIMRÓD VadászújságKis-Varga Judit – gasztronómiai rovatvezető / Nők Lapja Café; blog szerző / Csak a PuffinCzirákiné Pakulár Judit – Alpolgármester / Zalakaros VárosCzimondor Nándor – igazgató / Hotel MenDan ZalakarosBai Tamás – Executive Chef / Hotel Karos Spa ZalakarosKovács Szabolcs – Go Wild ötletgazda, ügyvezető / Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft.Klasszik kategória díjazottjai:III. helyezett: Ludányi Emőke – Omlós nyúlcomb, barna mártással, hajdinatészta ágyon:II. helyezett: Nagy László – Mustáros őztokány, pirított leveszöldséggel és hozzá gánica tallér:I. helyezett, ezáltal Zalakaros kedvenc vadétele: Varga Péter – Zalai vaddisznópofa:     Az ország első WILD FOOD-ja és megalkotója:Nagy Róbert – gŐZgombóc:Nyeremények: Zalakaros kedvenc Klasszik vad étel receptje díj: 100.000 Ft készpénz.Az ország első WILD FOOD étel receptje díj: 2 éjszakás, félpanziós wellness pihenés 2 fő részére, a HOTEL KAROS SPA**** superior jóvoltából, valamint egy családi belépő a Hotel Mendan**** wellness részlegébeMindkét kategória győztese egy-egy egyedi készítésű ZALAKAROS GO WILD gravírozott emléktárggyal büszkélkedhet, és mind a 10 döntőbe jutott recept beküldője értékes ajándékcsomaggal lett gazdagabb Zalakaros város jóvoltából!Hasonló receptekIlyen kalácsot még nem ettél: Zalakaros kedvence, a tökmagos kalács!Amikor a turmixgép főzi a levest…

Címkék

Duma