Sült krumpli sajtszósszal

  • 2018.03.05.
  • 9

A sajtszósz a legjobb dolog, ami a sajttal történhet. Azt persze mindig is tudtuk, hogy az olvasztott sajt egy óriási találmány, gondolj csak bele, milyen jót tesz a melegszendvicsnek, vagy egy szuper kis quesadilla-nak, és akkor még a pizzáról nem is beszéltünk! Részemről azt tudom mondani, hogy a bennem élő Kvarg Lipót ugrándozik örömében, akárhányszor olvasztott sajtot lát, és ha épp nincs olyan étel, amire lehetne olvasztani sajtot, akkor néha vacsorára szoktam kis sajttallérokat olvasztani, és azt ropogtatom a rozskenyér mellé.Ez tehát az alaphelyzet, így éltem én is jó 30 évig, míg aztán el nem jutottam Amerikába, ahol megismerkedtem a sajtszósz intézményével, ami újabb szintre emelte a kapcsolatomat az olvasztott sajttal. Emlékszem, hogy Coney Island-en ültünk a világ leghíresebb hot dog-osánál, a Nathan’s Hot dog egyik kis asztalánál, amikor először kóstoltam, és bevallom őszintén, komolyan megfordult a fejemben, hogy hozok haza belőle egy adagot. Szerencsére ennél több eszem volt, mert hát nyilván nem sok értelme lett volna, mert a sajtszósz már rég megdermedt volna – de arra ez az egy kis találkozás is elég volt, hogy tudjam, ez igaz szerelem lesz.Nemrég aztán itthon is kipróbáltuk, a férjem talált egy klassz receptet az egyik könyvemben, és hogy-hogy nem, pont sajtszósszal készült, így ügyesen el is készítette, és most veletek is megosztom, hogy ti is ki tudjátok próbálni, és aztán újra és újra elkészíteni, hogy jusson a házi hamburgerbe, a húsra, és mindenbe!Hozzávalók:4-6 szelet bacon3 evőkanál vajfél fej vöröshagyma1 gerezd fokhagyma3 evőkanál liszt3,5 dl tej25-30 dkg cheddar sajt5 dkg parmezán sajt1,2 dl tejföl2 teáskanál dijoni mustárfél teáskanál sósült krumpliA baconszeleteket száraz serpenyőben ropogósra sütjük, majd kivesszük a serpenyőből, és papírtörlőre téve felitatjuk róluk a zsiradékot. Kisebb darabokra törjük, és félretesszük.A vöröshagymát és a fokhagymát felaprítjuk, a sajtokat lereszeljük. A vajat megolvasztjuk egy lábasban, hozzáadjuk a vöröshagymát, és pár perc alatt puhára pároljuk. Rászórjuk a lisztet, és fél percig pirítjuk, majd felöntjük a tejjel, és közepes lángon, kevergetve főzzük, míg kissé besűrűsödik.Alacsonyra vesszük a lángot, és apránként hozzáadjuk a sajtokat, úgy, hogy közben mindig jól elkeverjük, hogy teljesen felolvadjanak.Ha az összes sajt belekerült, hozzáadjuk a tejfölt, a mustárt és a sót, elkeverjük, és kész is.Jó nagy adag sült krumplit vagy tepsis krumplit sütünk, ráöntünk egy adag mártást, és megszórjuk a bacon darabkákkal. (Nálunk tepsis krumpli készült (közte pár darab édesburgonyával), és én nem locsoltam rá sokat a szószból, mert mártogatni is akartam, de ez már részletkérdés:)A recept a Férfias fogások – Lakjunk végre jól! című könyvből származik.Hasonló receptekBaconbe göngyölt sült krumpliTökéletes sült krumpliA tökéletes tepsis krumpliRakott húsos krumpliTudom, mit eszel holnap ebédre: sült csirkét!

Címkék

Sajt Vacsora Krumpli