Mogyorós-csokis cantuccini

  • 2017.12.12.
  • 5

Kíváncsi lennék, hogy hogy találták ki a cantuccinit. Úgy képzelem, hogy  üldögéltek a pasta mellett az olasz mamókák, és addig-meddig csacsogtak, míg meg nem feledkeztek a sütőbe tett kekszekről. A tészta teljesen kiszáradt, kemény volt, mint a kő, de addigra már ott volt a poharakban a borocska, úgyhogy belemártották a kemény kekszet, és rájöttek, hogy ez jó. Aztán az átmulatott éjszaka emlékére legközelebb is így csinálták, míg végül teljesen rákaptak és az eredeti keksz receptje helyett inkább mindig ezt a kétszer szárított verziót sütötték. Valahogy így lehetett, logikus, nem? Szóval süssetek cantuccinit – karácsonykor különösen hálás téma, mert ennek aztán tényleg nem árt, ha sokkal hamarabb elkészítjük.Hozzávalók:15 dkg cukor3 db tojás10 dkg szárított áfonya2 evőkanál narancslé / narancslikőr / amaretto35 dkg liszt1 teáskanál sütőpor1 teáskanál őrölt fahéj5 dkg törökmogyoró5-6 dkg étcsokoládéA törökmogyorót száraz serpenyőben, meg-megrázogatva kb. 5 percig pirítjuk, majd óvatosan, vigyázva, hogy ne égessük meg a kezünket, ledörzsöljük a héjukat – amennyire tudjuk. A szárított vörösáfonyát meglocsoljuk a narancslével / likőrrel és állni hagyjuk. Az étcsokoládét felaprítjuk.A tojásokat összekeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a sütőporral és fahéjjal elkevert lisztet és kézzel gyúrni kezdjük.Beleöntjük a vörösáfonyát (a narancslével együtt), a mogyorót és a csokoládét és összegyúrjuk.Hosszúkás rudat formázunk belőle és sütőpapíros tepsire helyezzük. 180 ºC fokon sütjük 30 percig, majd kb. 1 cm széles szeletekre vágjuk, lapjával a tepsire helyezzük a szeleteket és 120 ºC fokon további kb. 15 percig szárítjuk.Hasonló receptekMogyorós csokis kekszCsokis pavlovaCsokis tiramisu (gyerekbarát módon)Baileys-krémes csokis kekszszendvicsekMálnás-citromos csokis torta