Csicseris ragu olívával

  • 2017.03.12.
  • 3

Volt régen a chili con carne, aztán lett a csirke fajitas, és közte néhány évig ez volt az abszolút kedvenc. Most is egész gyakran készül, a csicseri-kesudió-olíva elég jó kis trió.Hozzávalók:2 fej vöröshagymakevés étolaj50 dkg darált sertéshús2-3 gerezd fokhagymasó, bors1 kiskanál őrölt római kömény1 kiskanál őrölt koriander1 db konzerv paradicsom (400 g)50 dkg csicseriborsó (konzerv)10-15 dkg kesudió20 dkg fekete olíva1. A vöröshagymát karikákra vágjuk, a fokhagymát felaprítjuk, a kesudiót száraz serpenyőben megpirítjuk. Az olívát és a csicseriborsót is lecsepegtetjük.2. Kevés olajon üvegesre pirítjuk a vöröshagymát, majd morzsásra pirítjuk rajta a darált húst. Közepes lángon, türelmesen!3. Hozzáadjuk a fokhagymát, a fűszereket, sózzuk-borsozzuk, összeforgatjuk, majd ráöntjük a paradicsomkonzervet, és így főzzük kb. 5-8 percig.4. Beleöntjük a lecsepegtetett csicseriborsót, felöntjük 2-3 dl vízzel, és közepesnél picit nagyobb lángon főzzük 15-20 percig.5. A legvégén hozzáadjuk az olívát és a kesudiót, összeforgatjuk és kész is.#LUMIXPOLSKA #EXPERIENCEFRESHHasonló receptekOlivás-kesudiós raguKrumplival, citrommal, olívával sült csirkeSajtos-túrós muffinSzuper finom sütinyalóka!Chicken balti, fűszeres csicseriborsó saláta és naan kenyér