Tortilla tekercs " reggeli szendvics helyett

  • 2014.11.09.
  • 3

Onnan tudom, hogy trendi, hogy hónapokkal ezelőtt egyszer ezt kigondoltam, megcsináltam, megettük, jó volt, örültünk, majd kb. másnap 1 magazin címlapján is pont ilyen kis tortillatekercsek voltak, aztán rá egy hétre egy másik magazin címlapján is ilyenek voltak és azóta is rendszeresen szembejön -főleg külföldi – honlapokon, blogokon. Én meg azt hittem, milyen nagy feltaláló vagyok:) Hát ezek szerint feltaláló nem, de menő, az annál inkább:)Ez az ízesítés nyilván csak egy tipp, úgy variáljátok, ahogy csak akarjátok. Bele lehet tenni bármit, ami bírja azt, hogy feltekerjük. Tehát péládul a paradicsomot ne nagyon rakjuk bele, de vékonyra szeletelt avokádót, apróra vágott kaliforniai paprikát, lilahagymát, és hát bármit, ami rugalmas és feltekerhető. Kenhetünk rá chutney-t, salsat, kinek mi tetszik, nem nagyon lehet hibázni.Hozzávalók kb. 10 db tekercshez:2-3 db tortillalap5 dkg zöldfűszeres krémsajt10 dkg csirkemellsonka8-10 dkg gouda sajt – szeletelvenéhány levél jégsaláta1. A tortillalapokat mikrohullámú sütőben vagy sütőben pár perc alatt megsütjük, majd hűlni hagyjuk.2. Ha kihűlt, megkenjük a zöldfűszeres krémsajttal, ráterítjük a salátaleveleket, a sonka- és sajtszeleteket úgy, hogy teljesen beterítsék a tortillalapot.3. Ha minden rajta van, szorosan feltekerjük a tortillát, majd kb. 2 cm széles darabokra vágjuk és szorosan egymás mellé rakjuk őket a tízórais dobozban, vagy fogpiszkálót szúrunk az egyes darabokra, hogy ne essenek szét szállítás közben sem.Ha keresnél a facebookon, itt találod az oldalamat. Hasonló receptekBaconos-sajtos tekercsPasifogó reggeli Gordon Ramsay-től – Málnás túrókrém kaláccsalA tökéletes őszi reggeli: barackos-diós kalácsKakaós reggeli kekszKarácsonyi reggeli: ünnepi kuglóf