Újabb út, újabb szuper kaland, ráadásul most a családdal!! Érett már nagyon ez az út, mert 4 éve nem voltunk Svájcban a tesóméknál, Brúnó még egyáltalán, meg hát egyébként is, itt mindig nagyon jó. Mióta a bátyámék kint élnek, voltunk már párszor itt, de az elmúlt 4 évben a családot gyarapítottuk:), így az újabb svájci útra egészen mostanáig kellett várni. Ez azt is jelenti, hogy a legjobb helyeket bejártuk már legalább egyszer, a szuperjókat többször is, de mivel Brúnó még egyszer sem volt, most újra körülnézhetünk.Úgy döntöttünk, hogy autóval jövünk, mert így rugalmasabbak tudunk lenni. Az indulás-hazautazást illetően is – mert mi van, ha valamelyik gyerek beteg lesz véletlenül – nem lett szerencsére, – meg egyébként is, nyilván egyszerűbb az autóba nem beszállni, mint 3 repjegyet veszni hagyni, ha bármi gubanc van. Az meg már kiderült korábban, hogy Brúnó egyszerűen utazásra született és nem kell aggódnunk amiatt, hogy nem bírja ki a hosszú autózást.Azt azért el kell mondanom, hogy soha nem voltam egy pakolóbajnok, de mióta Brúnóval utazunk, ha lehet, még rosszabb lett a helyzet…:) Nincs az a ruhamennyiség, amit ne hoznék el legszívesebben, mert mi van, ha éppen pont egy másik rendkívül cuki pólóra lenne szükség, blablabla… Ehhez képest két napja ugyanabban a ruhában tolja a kirándulásokat, hiába a koffernyi felszerelés:) De lényeg a lényeg: a pakolás titka a mindenre, de mondom, MINDENRE kiterjedő lista. Ha valaki szeretné elkérni, szívesen elküldöm, sokszorosan finomított listáról van szó, ami alapján már talán elég egy fél nap a pakolásra, nem kell 3 napig kerülgetni a cuccokat. Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy jobb-e az, ha repülővel utazunk és akkor fix a maximális elhozható cuccmennyiség, vagy ez, hogy autóval utazunk és akkor viszonylag végtelen, de legalábbis rugalmas a dolog….Innen nézve konkrétan el sem hiszem, hogy New Yorkba 8 napra be tudtam úgy pakolni, hogy kevesebb cuccot vittem, mint máskor egy 2 napos útra…De visszatérve az utazásra: elindultunk  péntek reggel, na jó, még éppen  dél előtt otthonról és kb. Győr magasságában már újra szóltunk is egymáshoz:) Onnantól aztán sunshine, happiness. Simán átjöttünk Ausztrián, aztán még egy kicsit tovább, egészen München külvárosáig, ahol a szállásunk volt. Pöti, olcsó szálloda a külvárosban, – nyilván – magyar recepcióssal. Komolyan, mintha 40 milliós nép lennénk, amiből a nagy számok törvénye alapján minimum mindenhova jutna egy ember… Ott aztán – ahogy Laci fogalmazott – “anyagerős” estét töltöttünk el a kis kuckónkban: kipakoltunk, hajkurásztuk Brúnót, aki a folyosót rótta és a lámpákat kapcsolgatta, megettük a fenséges szendvicseinket és még egy elég jó spanyol-holland meccset is végignéztünk. Két dolog kiderült: Oliver Kahn – a valaha volt legkevésbé szimpatikus német kapus – egyrészt visszavonult, másrészt tud beszélni és egészen barátságon beszél, még véletlenül sem úgy, ahogy éveken keresztül gondoltam volna… Nem volt egy kedvenc na. Viszont hogy az milyen hülyén hangzik németül, hogy “es ist die Tikitaka”, azt eddig nem tudtam, hát most már igen.  Borzasztó:) Még szerencse, hogy Brúnó tompította azzal, hogy ő ezt tititatának mondja…:) Éljen a gyerekszáj.No, másnap aztán indultunk is tovább. Az út a Bodeni-tó mellett haladt, amire nagyon szép kis kilátás volt az autópályáról és megint megvolt a “de jó lenne, ha lenne itt egy parkoló, ahonnan még akár fotózni is lehetne” és tényleg ott volt a parkoló 2 perc múlva – jelenség. Ha nem is ugyanaz a panoráma, de tök jó, hogy ők is gondoltak rá. Sokan amúgy piknikeznek is ott, szóval ha van egy téli szalámival és gyulai kolbásszal megrakott hűtőtáskátok, akkor érdemes kivárni ezt az útszakaszt, mert van ott sok pad, ahol kényelmesen lehet falatozni. Nekünk nem volt ilyen pakkunk, meg egyébként is csak nemrég indultunk, így pár szuperselfie után mentünk is tovább. Zürich-Bern-Lausanne az útvonal – feltéve, hogy Genf irányába tartasz, márpedig mi idejöttünk, tesómék ugyanis Genf mellett laknak pár kilométerre egy kisvárosban.Egyszer már jöttünk autóval, de nekem nem rémlett, hogy a svájci szakasz ennyire eszméletlenül hosszú… Nem azért, mert a térképen látható távolság olyan óriási lenne, kb. 3-400 km-ről van szó, de érzésre annyira hosszú, hogy szinte soha nem akar véget érni. Eltelt már vagy 1,5 óra, mire rájöttem, hogy miért van ez. Hát azért, mert egészen sűrűn jönnek a táblák. Kiírják, hogy Lausanne még 120 km, aztán 5 perc múlva kiírják, hogy Lausanne 110 km, ahelyett, hogy hagynának időt, hogy egy kicsit haladjál…:) Komolyan. Iszonyú idegesítő. Olyan, mintha nem fogynának a kilométerek… Pedig mi még egy tökéletes gyerekkel jöttünk, aki az 1200 km-t egy nyikkanás nélkül végigülte. Hihetetlen, de tényleg.  Brúnó kb. jobban viselte a hosszú utat, mint mi. Pedig mi sem vagyunk ám nyűgösek.1200 km és összesen kb. 18 óra autózás után aztán megérkeztünk végre. A két kis cuki gyerek boldogan rohant egymás felé és óriási ölelésekkel üdvözölték egymást…:) haha. na persze…:) De azért örültek egymásnak, csak a maguk módján. Mi egy jó kis vacsorával és borozgatással, ők egy adhoc jelmezbállal és hangversennyel zárták a napot. Hangversennyel… ?!A legjobb lakodalmas mulatós zenészeket megszégyenítő produkcióval… Gombasapkában, így ni:Hasonló receptekNew York Live 5.New York Live 8.New York Live 3.New York Live 6.New York Live 4.