MEDVEHAGYMA PESTO

  • 2013.04.21.
  • 7

Lassan a végére érek a medvehagyma dömpingnek. Az utolsó halomból készült egy hatalmas adag pesto. Persze, így most a pestó kerül mindenbe, de ez mégis kicsit más.Túlságosan nagy ügyet nem csináltam az elkészítéséből. Fenyőmag helyett
pirított
mandula került bele és a sajt is kimaradt. Felhasználáskor majd kedvünkre ízesíthetjük, ha szükséges.A gyerek ma már megjegyezte, hogy nagyon finom a medvehagyma, de mikor eszünk már valami mást is :)Hozzávalók5 nagy marok medvehagyma1 nagy marok mandula1 k.k. só1 k.k borsk.b. 1,5 dl olívaolajElkészítésA medvehagymát megmostam, megszárítgattam, majd a késes aprítóba tettem.A mandulát egy serpenyőben megpirítottam és azt is az aprítógépbe tettem.Sóval, borssal ízesítettem, majd ráöntöttem kevés olívaolajat és pépesítettem. Az olajat apránként adagoltam hozzá, hogy sűrű massza legyen a végeredmény.Kis üvegekbe töltöttem és a hűtőben tárolom.Annyira üde, szép a színe és az íze is nagyon finom parmezán nélkül is.Természetesen aki gondolja tegyen hozzá, de nekem most nem volt itthon és fetás terveim vannak vele.Csak, mert szeretem...a gasztroblog