Gyümölcsös morzsasüti torta

  • 2015.06.12.
  • 6

Egyik gyümölcs érik a másik után. Akkor a legfinomabb, amikor teljes érésében van, és akkor kell felhasználni.
Mindent nem lehet üvegbe tenni, mivel vagy éppen sok van még a kamrában, vagy pedig időd nincs, esetleg annyira kevés a termés, hogy nem érdemes vele kínlódni.Így vagyok most a fekete ribizlivel, ami még első évben terem. A bokrok kicsik, és nem is sok termés van rajta. A málna pedig még most kezd érni, az eprem viszont már éppen letermett, csak néhány késői gyümölcs kacsingat a levelek alól.Párom leszedte a kis érett ribizliket, és azokat a bogyós gyümölcsöket, amit még talált a kertben, én pedig némi mélyhűtött szederrel kipótolva, morzsasütit sütöttem belőle. Jó nagy tortaformában, hogy egy kicsit még ünnepibbé tegyem az első termést.
A morzsa süti recept a régi, hiszen ami jó, azon nem kell változtatni.Hozzávalók:
1 csésze = 2,5 dl1 csésze cukor2 3/4 csésze liszt1 csésze hideg vaj vagy margarin1 nagy tojás1/2 teáskanál só1 citrom reszelt héja és levemeggylekvár a tészta megkenéséhez5 csésze bogyós gyümölcs vagy amit szeretünk, vagy éppen van otthon1/2 csésze cukor4 evőkanál kukoricakeményítő+ 2 kanál cukor a tészta megszórásáhozA tészta hozzávalóit gyorsan összedolgozzuk, az ujjbegyünket használva, hogy morzsalékos legyen.Hűtőben fél órát tovább hűtjük, majd 2/3 részét egy nagy csatos tortaformába szórjuk, egy pohár segítségével elsimítjuk, és megkenjük meggylekvárral, vagy esetleg valamilyen fanyar ízű lekvárral.A gyümölcsöket összekeverjük a cukorral, és a keményítővel és a megkent tésztára tesszük. Egyenletesen elosztjuk rajta, majd a maradék tésztát rászórjuk a gyümölcsre. Megszórjuk kristálycukorral, és 180 fokos sütőben 45-50 perc alatt készre sütjük.
Ellenőrizzük le, nehogy a közepe nyers maradjon. Beleszúrt villával érződik, ha a tészta megsült, különben lágyan ráragad a villára. A keményítőtől kellemes állagúra sülnek a gyümölcsök, és a felesleges gyümölcslét is felszívja.

Címkék

Omlós Tészta