Káposztás bab

  • 2014.11.12.
  • 6

Készítettem ezen az őszön savanyú káposztát, és be kell valljam, lényegesen finomabb mint a bolti társai. Talán gyerekkoromban ettem ilyen finomat, amikor még nem egy hét alatt készült, mint a mostani gyors érlelésűek.
Persze tudom én, mielőbb pénzt akarnak látni, de milyen áron.
Éppen az ilyen és hasonló hamisítványok elkerülésére találták ki, hogy legyünk bátrak, és nyúljunk vissza a gyökereinkhez. Nem kell feltétlenül káposztaföld ahhoz, hogy magunk is készíthessünk savanyú káposztát, akár tölteni valót is.Az elkészítési módot megtalálod itt a blogban.Most pedig haladjunk tovább. Igyekszem takarékoskodni, nem csak azért, mert olcsóbb, hanem azért is, hogy másra több jusson. És sajnos manapság nagyon meg kell gondolni mire költjük a pénzünket.
Szétnéztem ismét a kamra és a hűtő polcain.
A káposzta ugye adott volt, hiszen egy kilónyi várta, hogy rákerüljön a sor.
A kamrában konzervbab mindig van pár dobozzal. A Piedone pizza elképzelhetetlen nélküle, és a hagymás bab is gyorsabban elkészül, ha dobozost használunk. Természetesen szárazbabot is tartok itthon, mert a babgulyás azzal az igazi. Sőt a savanyú babfőzelék csakis száraz gyöngybabbal készítve lesz jó.Egy darab csípős kolbász, valamint 50 dkg darát hús még tegnapról maradt a hűtőben. Ezekből lesz a legkönnyebb egy finom káposztás babot készíteni.Hozzávalók:1 kg apró káposzta1 fel vöröshagyma1 gerezd fokhagyma1 teáskanál pirospaprika10 dkg füstölt szalonna, vagy egy-két kanál sertészsír2 doboz konzervbab, vagy 20-25 dkg előző este beáztatott szárazbab50 dkg darált hús15 dkg csípős füstölt kolbász2-3 marék rizs, vagy gerslisó, bors, borsikafűA szalonna zsírját kiolvasztjuk, és a vöröshagymát üvegesre pároljuk benne. Beletesszük a zúzott fokhagymát, átfuttatjuk, és beletesszük a darált húst, fehéredésig pirítjuk. Hozzáadjuk a felszeletelt kolbászt, amit szintén sütünk kicsit, és a pirospaprikával megszórjuk. bele tesszük a káposztát, felöntjük vízzel. kb. 1-2 cm-el érje túl a víz a káposztát.- Ha beáztatott szárazbabbal készül, a babot is most adjuk hozzá, és addig főzzük, amíg a bab meg nem puhul. Ha konzerv babot használunk azzal csak a végén kell összeforralni.De maradjuk az én általam készített változatnál. Ahogy felforrt, hozzáadtam a rizst. Mindenkinek egy marékkal számoltam. Kóstoltam, és sóztam, borsoztam, és egy kiskanál borsikafűvel ízesítettem. A rizs és a káposzta puhulásáig főztem. Ez úgy 30 perc lehetett, és ekkor két doboz babot lecsepegtettem, és beleöntöttem az ételbe. Hagytam hogy felforrjon, és friss ropogós kenyérrel, tejföllel tálaltam.