Segítsüti 2017 - Szilvalekváros mákos krémes

  • 2017.09.25.
  • 6

Ma újra kezdetét veszi az idei őszi
Segítsüti
árverés.Mostani kampányunk támogatottja a
Völgyzugolyház Alapítvány, mely sérült gyermekek szüleinek összefogásából jött létre.
Küldetésük a sérült gyermekek és családjaik támogatása, életminőségének javítása, a társadalmi integrációjuk elősegítése.Fő projektjük egy olyan integrált fejlesztő és közösségi tér létrehozása, ahol az ellátórendszerből kiszoruló súlyos és halmozottan fogyatékos gyermekek tanuláshoz való joga teljesülhet, ahol a mindennapi fejlesztésen túl egy építő gyermekközösség tagjai lehetnek csakúgy, mint ép társaik.
A napi fejlesztésen és ellátáson túl az integrált közösségi programokkal is igyekeznek az élet minden területén jelenlévő elszigetelődést megakadályozni.Licitálni 2017. szeptember 25.-től szeptember 28.-ig, azaz mától csütörtökig, a Segítsüti
Sütiárverés
menüpontja alatt
lehet.Jómagam már hatodik éve veszek részt ebben a nemes felajánlásban és örömmel tölt el, hogy hozzájárulhatok a beteg, illetve rászoruló gyerekek gyógyulásához, segítéséhez.Idén egy szilvalekváros mákos krémessel készültem az alkalomra.Kérlek, ha egyetértesz célunkkal és segítenéd annak megvalósulását, licitálj te is a sütikre, melyeket nagy szeretettel készítettünk!Köszönjük!Hozzávalók 25 x 35 cm-es tepsihez (24 darab)A tésztához50 dkg liszt10 dkg őrölt mák20 dkg cukor1 teáskanál szódabikarbóna10 dkg vaj2 tojás5 evőkanál olvasztott méz5-6 evőkanál tejA töltelékhez7 dl tej15 dkg búzadara30 dkg vaj25 dkg porcukorvaníliaszilvalekvárA tetejére10 dkg étcsokoládé1 evőkanál étolajA tészta hozzávalóit összegyúrjuk és 4 egyenlő részre osztjuk. Lisztezett munkafelületen négy azonos méretű lapot nyújtunk, és tepsi hátán vagy sütőlapon, 180 fokra melegített sütőben sütjük. A sütési idő laponként 6-7 perc.A krémhez a búzadarát a tejben sűrűre főzzük, kihűtjük.A vajat a cukorral és a vaníliával habosra keverjük, és hozzáadjuk a kihűlt búzadarához.Az első lapot tálcára tesszük és megkenjük a krém felével. A második lapot ráhelyezzük, ezt szilvalekvárral töltjük, a harmadik lapra újra krém jön, végül a negyedik lappal befedjük.Vízgőz felett megolvasztjuk a csokoládét az étolajjal, és bevonjuk a sütemény tetejét.Egy napot pihentetjük, majd szeleteljük a krémest.