PÁPASÁGOSSÁG- Lekváros hógolyó

  • 2013.02.12.
  • 2

PÁPASÁGOSSÁGSok minden voltam már életem során, pápa speciel még nem. Így aztán megmondani sem tudom, mi késztethet egy pápát arra, hogy lemondjon. Azt nehezen tudom elképzelni, hogy reggel kikeljen az ágyból, majd két falat rántotta között csak úgy hirtelen bejelentse, miszerint az este álmot látott, melyben azt üzente neki a legfőbb főnöke, jobb, ha távozik a Vatikánból.http://www.lanostratv.it/
A hét TOP híre kétségtelenül a pápa lemondása. A tény, hogy XVI. Benedek önként s dalolva távozik a pápai szentségből, mindenkit foglalkoztat, vagy azért, mert mélyen vallásos, vagy azért mert kárörvendő, aki már rég megmondta, a német származású Ratzinger egyébként sem volt pápának való. Én egyébként ez utóbbi kijelentéssel nem értek egyet, mert valójában, mi dönti el azt, ki való pápának? Ha lenne rá materiális meghatározás, vélhetően erre is nyilvános pályázatot írnának ki, amire bárki jelentkezhetne, ha legalább rendelkezik már néhány éves papi gyakorlattal. Ám mivel ez kissé másfajta, afféle szuper bizalmi „állás”, hiszen a jó isten nem sok embernek lehet a közvetlen főnöke, így olyan kijelentést tenni, miszerint valaki nem való pápának, nagyobb botorság, mint tésztaszűrűvel megpróbálni kiüríteni egy boroshordót.Azt azért vízióimban látom, ahogyan a pápa tépelődik, lemondjon vagy ne, majd a közvetlen vonalán felhívja az Urat, mert hát először mégiscsak neki kell bejelenteni, hogy felmond, mielőtt erről nyilatkozik a nemzetközi sajtónak. Persze a jó isten nem fogadja el azonnal a lemondást, elküldi a pápát, mondván ne indulatból döntsön, gondolja át újra az elhatározását. De a pápa hajthatatlan, amit ő egyszer kimondott a száján, azt már nem változtatja meg, szóval felmond, vagy pontosabban le.S miközben mi, az átlagos hívők mégiscsak sajnáljuk, hogy effajta dolog történt a Vatikánban, addig a római kereskedők már dörzsölik a markukat, álmukban sem gondolták volna, hogy húsvét előtt még ilyen csoda történik velük és mindent el tudnak majd adni, amin a leköszönő egyházfő mosolyog. Nem lehet rossz biznisz az új pápa gardróbját berendezni sem, na persze erre is meg van már az ember, aki vélhetően biztosan forródrótot tart a mindenhatóval, de legalábbis azzal, aki annak képzeli magát.Mit is mondhatnék így végezetül, őszinte tisztelettel. Talán azt, hogy isten áldja Benedeket, és isten hozza az új pápát, aki remélhetőleg hosszabb távra tervezi leparkolni a rászabott pápamobilt a Vatikán előtt.Olcsó fogás lenne most azzal folytatni, hogy akkor most ajánlok egy mennyei ételt, és meg is teszem, mert valóban isteni finom, amit ma közösen is elkészítünk.LEKVÁROS HÓGOLYÓEnnél egyszerűbb receptet nem igen tudnék figyelmetekbe ajánlani, még a kezdő háziasszonyok is garantáltan el tudják majd készíteni. Kezdésként két deci langyos, cukros tejben futtassunk meg egy élesztőt. Közben keverjünk össze 30 deka sima és 20 deka réteslisztet. Adjunk hozzá négy kanál olajat, egy csipet sót, 1 evőkanál cukrot, majd az élesztős tejet. Dolgozzuk jól össze a tésztát, ha nem elég laza, tegyünk hozzá kevés langyos vizet. A jól megdagasztott masszát 1 órán át kelesszük, majd ujjnyi vastagra nyújtsuk ki és vágjuk fel egyenlő, körülbelül tenyérnyi négyzetekre. Ezek közepébe tegyünk lekvárt, majd, mint egy kis batyut, fogjuk össze, végül a két tenyerünk között formáljunk belőle kis labdát. A kész golyókat a tepsiben kelesszük még fél órán át, majd 220 fokon süssük meg kb 20 perc alatt. A kész labdákat porcukorral tálaljuk, valahogy így.