Balzsamecetes sült eperdzsem

  • 2016.04.24.
  • 5

Eperszezon van végre. Már nem tudom, mit is készítsek belőle, nyersen pedig, ha túlzásokba esem, pattanásos lesz az állam, szóval muszáj ujdonságok után kutatni. Lekvárfőzésben nem vagyok jó, nincs türelmem a tűzhely felett állni és várni, hogy besűrűsödjön a dzsem, utána pedig dunsztolni, ráadásul cukrot sem akarok alkalmazni a konyhában. Így készült, anyukám sütőben sült fahéjas szilvalekvárját utánozva a balzsamecetes sütőben sült eperdzsem. Nagyon kényelmes háziasszonyoknak való finomság. Most, hogy megvan az első üveggel és nagyon gyorsan fogy, már tudom, mi készül a következő napokban az eperből.
Ebben a formában ízlik a legjobban az eper. Igazán bevált.Hozzávalók:
400 g eper4 evőkanál balzsamecet2 evőkanál kókuszvirágcukorA sütőt előmelegítjük 175 C-ra.Az epreket lecsumázzuk, félbevágjuk és megmossuk. Egy tűzálló tepsibe öntjük, majd megszórjuk a cukorral és meglocsoljuk a balzsamecettel. Ne feledjük, hogy az eper a legnagyobb víztartalommal bíró gyümölcsünk, sok levet fog ereszteni. Ne essünk túlzásokba az ecettel!Kissé összekeverjük, és 50 percre a sütőbe toljuk. A sütési idő végefelé egyszer megkeverjük, majd üvegbe töltjük és hagyjuk kihűlni.Vaniliafagyival vagy a szokásos módon, pirítóson, vagy sütikben alkalmazva is kiválóóóóó.Nagyon izgalmas ízvilág.