Afrikai tejtorta

  • 2015.12.05.
  • 3

Ezt az oldalt mentettem el a kedvencek közé már jó régen, mikor megjelent, azaz 2014. március 18-án, vagyis másfél éve. Most el is jött az ideje, hogy megsüssem. De csak azért, mert a múltkor vettem egy liter tejet, és nem fogy, mert elvileg kiiktattuk az étrendből. Erre most? Még tejszínt is vettem hozzá, csak hogy megsülhessen ez a torta. A tej a stollenhez kellett, azt gondoltam, elfogy az még a granolával is, de mint kiderült, a nyers tej íze már nem tetszik. Mióta nem esszük, azaz augusztus 28 óta, azóta az íze is idegenné vált. A doktornéni azt mondta, nem tesz jót az emésztésünknek, és egy időre ki kell iktassuk az étrendünkből. Ez az idő nem tudom, letelt-e már, azt tudom, hogy egy hónap nem volt elég, mert szeptember végén, mikor vacsorára voltunk hivatalosak egy baráthoz, sült tejszínt kínált fel édesség gyanánt, és meghajtott. Most próbát teszek erre a tortára. Ha jól gondolom, hasonló lesz a végeredmény, ami a tölteléket illeti, viszont itt van egy ropogós kéreg is, ráadásul kevés mandulával dúsítva. Vonzóóó.Hozzávalók:a tésztához115 g ghee vaj225 g lisztcsipet só2 evőkanál barnacukor2 evőkanál darált mandula (elhagyható)1 tojásesetleg kevés víza krémhez800 ml tej200 ml tejszín125 ml krémlikőr1 vaníliarúd/csipet tonkabab3 tojás70 g liszt20 g kukoricakeményítő200 g kristálycukorcsipet sókakaópor a tetejéreEgy linzertésztáról van szó, eljárás nagyon egyszerű. A tészta hozzávalóit csak össze kell gyúrjuk, majd folpackba csomagolva fél órára a hűtőbe tesszük. Ha túl száraz lenne, kevés vízzel segítünk rajta.A tejet, a tejszínt és a likőrt egy lábasba mérjük, kissé felmelegítjük, belekaparjuk a vanilia magjait vagy a tonkababból reszelünk belőle keveset.Ha intenzívebb ízre vágyunk, vágjunk a tejbe kevés citrom- vagy narancshéjat (kezeletlen legyen a gyümölcs) vagy tegyünk bele pár szem kávébabot, lefedjük, és hagyjuk állni.Miután a tészta pihenőideje letelt, lisztezett felületen kör formára kinyújtjuk, egy kapcsos tortaformát kibélelünk úgy vele, hogy elég magas pereme is legyen, villával megszurkáljuk, majd sütőpapírral kibéleljük, rizzsel vagy babbal töltjük, 200 C-ra előmelegített sütőben 15 perc alatt elősütjük, majd visszavesszük a sütő hőmérsékletét 160 C-ra.Míg a torta sül, elkészítjük a krémet is. A tejszínes tejet leszűrjük. A tojást a cukorral habosra keverjük (kézzel, nem habverővel), belekavarjuk a sót, a lisztet és keményítőt, csomómentesre keverjük, a tejből keveset hozzákeverünk, majd hozzáadjuk az összes tejet, visszaöntjük az egészet a lábasba, és elkezdjük közepes lángon főzni a krémet, miközben folyamatosan kevergetjük a kézi habverővel.Addig főzzük, míg sűrű pudingállagot nem kapunk.Ezt az elősütött tortatésztába öntjük, és visszatesszük a sütőbe 30-35 percre.Csak addig töltjük a krémet a formába, ameddig a tészta pereme ér. A krém meg fog emelkedni sütés közben, de aggodalomra semmi ok.Miután kihűlt, a krém visszasüllyed a perem alá.Nagyon finomságos tortánk lesz, amit ebben az időszakban a hűtőben kell tartani.Hidegen megszórjuk fahéjas porcukorral, vagy kakaóval és tálaljuk.