Marcipános stollen

  • 2015.11.30.
  • 4

Hatalmas munkába vágtam, és hatalmas eredményt értem el ezzel a stollennel. Ezt az időszakot különösen szeretem a finomságos édességek miatt. A panettone és a Pandoro csakis ebben az időszakban kapható, és sokan rohannak napi rendszerességgel a boltba ezekért a deliciákért. Ám ebben az időszakban kerülnek elő a stollenek is, amit nagyon szeretek, jobban, mint a két olasz szezonsütit. Biztos a marcipán miatt, ami különlegessé teszi. Mint kiderült, nem csak én rajongok érte, mert a boltból elfogyott az összes példány. Így itthon kellett nekiálljak az előállításának. Valószínű azért nem sütöttem még itthon panettonét vagy pandorót, mert abból még karácsony után is kapni bőségesen. Nos, az enyém óriási lett, duplája annak, amit a boltban kapni, de ugyanolyan sebességgel fogy ez is, mint a kisebbik verzió. :) A boltban kapható társa csak kandírozott gyümölcsöt és mazsolát tartalmaz, az enyémben van pirított mandula is, ami nyugodtan elfér benne, sőőőt. Sok lépésből áll az elkészítése, de megéri vesződni vele. Csodálatosan finom, és látványnak sem utolsó.
Hozzávalók700 g manitoba liszt250 ml tej1 csomag szárított élesztő/1 kocka friss élesztő1 evőkanál méz200 g cukor300 g vaj2 tojás100 g mandula50 ml rum
+ 50 ml rum a mazsolához150 g mazsola150 g kandírozott gyümölcs1 citrom reszelt héja15 g friss gyömbér lereszelvefél teáskanál őrölt kardamom1 vaniliarúd12 g só200 g marcipánvalamint50 g olvasztott vaj50 g porcukorMivel elég hosszú folyamatról van szó, csináljunk úgy, mint a konyhai műsorokban, mindent készítsünk elő kis tálkákban, lábaskákban, aztán már csak a folyamatot kell követni, ami több lépésből áll!Kevés langyos tejben (a megadott mennyiségből levéve) elkeverjük az élesztőt és az 1 evőkanál mézet.A lisztet a dagasztógép táljába mérjük, mélyedést képezünk a közepébe, ebbe öntjük az élesztős tejet, és kanállal elkezdjük úgy keverni, hogy mindig egy kevés lisztet kavarjunk bele, mindaddig, míg egy sűrű pasztát nem kapunk, ezután a tálat lefedjük folpackkal és langyos helyen addig hagyjuk az élesztőt dolgozni, míg a duplájára nem dagad.(Ez még nem a tészta, csak a liszt közepén az élesztő)A gyömbért meghámozzuk, lereszeljük.A mandulát 170 C-os sütőben kb 10 perc alatt megpirítjuk, majd miután kihűlt, durva darabokra vágjuk.A mazsolát és a kandírozott narancshéjat egy tálba mérjük, majd felöntjük annyi vízzel és 50 ml rummal, hogy ellepje, és hagyjuk dagadni őket.A maradék tejben elkeverjük a tojásokat.A vajat megolvasztjuk, majd hagyjuk kihűlni.Miután a kovász megdagadt, beindítjuk a dagasztást, úgy, hogy hozzáadjuk a fűszereket, a cukrot, a gyömbért. Majd a tojásos tejet adjuk hozzá, illetve a maradék alkoholt.Miután homogénné dolgozta a gép a tésztát, apránként hozzáadagoljuk a vajat is.Közben a mazsolát és a gyümölcsöt leszűrjük, konyhapapíron felitatjuk a felesleges nedvességet és meghintjük liszttel. Átszitáljuk, hogy a felesleget ledolgozzuk róla.A mandulával együtt a tésztához adjuk ezt is, majd tovább dagasztjuk, 10 percig. Ezután folpackkal letakarjuk és meleg helyen 1 órán át dagasztjuk.Nem kenyértészta a sok vaj miatt, tehát nem fog úgy megkelni, mint egy bedagasztott kenyér, de fog növekedni.Az 1 óra letelte után lisztezett deszkára borítjuk, téglalap formára kicsit kinyújtjuk, a marcipánból egy olyan hosszú hengert formálunk, mint amilyen a tésztánk hosszabbik oldala. A tészta közepére fektetjük, egyik oldalt ráhajtjuk, leszigeteljük a széleit, majd sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük a tésztát és 175 C-ra előmelegített sütőbe toljuk kb 1 órára, vagy amíg a sütibe szúrt fa- vagy fémpálcika szárazon nem jön ki belőle.Még melegen az olvasztott vajjal lekenjük, megszórjuk bőven a porcukorral és pár napig pihentetjük.Nálunk ez nem következett be, mert másnap reggel már belevágtunk, és el is fogyasztottuk a felét. Ropogós még, de naaaaagyon finom. Nem lesz ennek ideje puhulni, de nem kemény így sem a tészta.Illatos, ízes, gazdagon feldúsított gyümölccsel és marcipánnal.Jobb, mint a bolti!Igaz, óriási, igazi gigantikus stollen!