Tökspaghetti bolognai raguval

  • 2015.09.21.
  • 5

Ezt a spaghetti tököt a kedvenc piacos nénim ajéndékozta nekem. Nagyon felkeltette az érdeklődésem, mert az elbeszéléből és a tök iránti imádatomból arra a következtetésre jutottam, hogy naaagyon fog tetszeni ez a valami, ami számomra teljesen új. Nem tudom, otthon Magyarországon is ismerik-e ezt a tökfélét, de ha igen, akkor hajrá, szerezzétek be, mert csudajó. Egy tányérral már benyomtam belőle, de lecsúszna még azt hiszem egy újabb tányérnyi. Ám tegyünk féket a mohóságunkra. A forma a szokásos, a mintázat új, az ízvilág pedig fantasztikus. Nézzétek micsoda csoda a külseje, és milyen izgalmas a belseje:A ragu elkészítését ebben a bejegyzésben találjátok, de a feltét lehet bármi, amivel a spaghettit is szoktátok enni.A tök elkészítése roppant egyszerű. Nagy befogadóképességű edénybe tesszük, felöntjük annyi vízzel, ami ellepi. Ez a töménység azonban úszni fog, nyomjátok a lábas aljába, és így mérjétek ki a vizet hozzá. Majd feltesszük főzni. Mikor forrásnak indul, beindul a visszaszámlálás. 45 perc főzési idő után elzárjuk a tüzet, a tököt kettévágjuk, kivájjuk a magvait, majd villával tányérra szedjük a spaghettidarabokat.A forró raguval tálaljuk. Esetleg (parmezán - vagy bármilyen más) sajtot is reszelhetünk rá.Emberem, aki tudta, hogy rostokban gazdag ez a tökféle, még sosem ette ilyen formában. Azt hiszem jól sikerülhetett, mert két hatalmas tányérral befalt belőle!

Címkék

Ragu Sütőtök