Dulce de leche - dél amerikai kenhető karamellkrém

  • 2015.07.05.
  • 4

Vendégeket vártam egy vacsorával egybekötött beszélgetésre a múltkorában, és valami különlegeset akartam nekik felkínálni, amit itt Olaszországban keveset és kevesen ismernek. Kissé félve hívok meg embereket magamhoz, mert amilyen buta vagyok, nem bevált receptekkel rukkolok elő, hanem ilyenkor akarok mindig valami újat kitalálni, és teljes csőd a vége. Ezért ezalkalomra egy egyszerű sós lepényt készítettem, már csak azért is, mert 8 órakor nem illik és nem is javaslott sokat és nehezet enni. A töltelék csak cukkini és póréhagyma volt, kevés saját zsírjában megpörkölt baconszalonna darabokkal, tejfölös tojáskrémmel felöntve, és nagyon ízlett mindenkinek, amiben azonban mégis rizikóztam, az a desszert volt. Úgy ismernek a barátaim, mint aki szeret a konyhában sertepertélni, és leginkább az édes dolgokkal kísérletezik, nem akartam tehát megcáfolni híremet. Nyár lévén csakis valami friss, és hideg jöhetett szóba, vagyis fagyi. Fagyigép nélkül, mert hibás volt a gép, amit vettem, és már csak mélyhűtőm van egy házi fagyihoz. De ez nem lehet akadály. A fagyi jó dolog, de hogy valami izgalmas is legyen benne, feldobtam ezzel a krémes - vaniliás karamellel, amit azóta a kávém ízesítésére is használok, bár rengeteg felhasználási módja lehet még ezen kívül, pl palacsintába, sütibe, pohárédességekbe, joghurtba, frappékba, fagyikhoz, linzertortába, kekszekhez is felhasználhatjuk, de a reggeli pirítósra is kenhetjük a nutella helyett, amiről mint kiderült, nagyon káros pálmaolajat használ a krém előállítása során - ELVETENDŐ!
Alkalmas azoknak is, akik allergiásak a mogyoróra, vagy nem szeretik a kakaót, a csokit, de az édeset nagyot, hisz ebben a krémben a vanilia és a karamell egyesül egésszé.
Nekem így is elfogyott.
Egy argentin krémről van szó, de hála istennek semmi különleges hozzávalót nem igényel, és nagyon könnyedén, különösebb odafigyelés nélkül elkészíthető.Hozzávalók:750 ml zsíros tej250 ml tejszín280 g cukor2 g szódabikarbóna1 csipet jó minőségű só1 vaniliarúd kivájt magvaiA vaniliát hosszában kettévágjuk, kivájjuk a magvait, és a tej-tejszín keverékébe keverjük, minden más hozzávalót hozzámérünk, egy kézi habverőt a tálba helyezünk, hogy megakadályozzuk, hogy a tej kifusson, és közepes lángon felforraljuk az egészet. Miután felforrt, a tüzet visszavesszük kissé és lassú forrás közben addig főzzük-sűrítjük néha megkevergetve a tejes krémet, míg kellemes karamellszíne nem lesz. Kb egy óra forralgatás után nagyon jó sűrű állagúvá válik a krém, és amikor a fakanál nyomot hagy a tál alján, és egy tányérra cseppentett krém már nem folyik, hanem mint a láva, lassan ballag, akkor vagyunk kész vele. Kis üvegcsékbe mérjük, hagyjuk kihűlni, majd hűtőben tárolva használhatjuk igényeink szerint.A mascarpone fagyi elkészítése nagyon egyszerű, hozzávalók:250 g mascarpone200 ml hideg tejszín100 g porcukor1/2 rúd vaníliavalamint sós mogyoróA tejszínt a cukorral és a vanília kivájt magvaival felverjük, hozzákeverjük a mascarponét, a mélyhűtőbe tesszük, óránként átkeverjük és legalább 5 órán keresztül hidegen tartjuk. Tálalás előtt 10 perccel áttesszük a rendes hűtőbe, majd a tálaláshoz pohárba kanalazunk kevés fagyit, rácsorgatjuk a fenti krémet, sós mogyorót felaprítunk, azzal szórjuk meg a tetejét, majd addig folytathatjuk a rétegezést, míg a kívánt mennyiséget el nem értük!Annyi csak a probléma ezzel az édességgel, hogy olyan finom, hogy egyszerűen nem lehet abbahagyni.A vendégek is eleinte félve rakták össze az adagjukat, nem ismervén a mogyorón és a mascarponén kívül semmit, de miután az első kis adagokat kipróbálták, szedtek még vagy kétszer belőle és alaposan belaktak ebből a különleges mixből.