Gluténmentes muffin – vörös áfonyával, étcsokival és dióval

  • 2018.02.17.
  • 8

Gondolom, sejtitek, hogy imádok sütni… így nagyon elkeseredtem attól, amikor a férjemnél megállapították, hogy gluténérzékeny. Először az volt az első gondolatom, hogy „Te jó ég, kinek fogok én most sütni”?? Aztán szépen rájöttem, hogy ugyanúgy, ahogy eddig, azaz mindenkinek! A család és a barátok továbbra is ehetnek hagyományos, glutén tartalmú sütiket, így nekik bármikor, bármit süthetek. A megállapított gluténérzékenységre pedig úgy tekintek, mint egy újabb lehetőségre, ahol kísérletezhetek a desszertek világában. Felfedeztem új alapanyagokat és szinte mindig van egy új süti ötletem, gluténmentes verzióban. Egyik hétvégén például az alábbi sütivel leptem meg a páromat, nagy sikere volt. A tésztán alig érezni, hogy „más” mint egy átlagos muffin, a ráadás benne pedig a ropogós dió, valamint az édesen kesernyés étcsoki és vörös áfonya. Ha van gluténérzékeny családtagotok, barátotok mindenképpen ajánlom kipróbálni ezt a sütit, de akkor is, ha csak ki szeretnétek próbálni valami mást, alternatív alapanyagokból.

Hozzávalók:

15 dkg barna rizsliszt
5 dkg gluténmentes zabpehelyliszt
½ tasak gluténmentes sütőpor
8 ek eritrit (vagy 6 ek kristálycukor)
1 db bio citrom reszelt héja
1 kis pohár natúrjoghurt
1 tk vanília esszencia
1 dl (repce) olaj (ez lehet olíva, vagy napraforgó is)
2 db egész tojás
8 dkg pirított dió, durvára aprítva
5 dkg aszalt vörös áfonya (ízlés és persze érzékenység szerint, cukrozott, vagy cukrozatlan)
5 dkg étcsoki, apróra vágva

A tetejére por eritirit, vagy porcukor

Elkészítés:
Elsőként keverjük össze a száraz alapanyagokat, azaz a liszteket, a sütőport és az eritritet. Ezután keverjük össze a joghurtot, az olajat és az enyhén felvert tojásokat és a vaníliát. A két keveréket keverjük össze, majd reszeljük bele a bio citrom héját és adjuk hozzá a felaprított diót, csokoládét és a vörös áfonyát.

Az elkészült masszát kanalazzuk muffin sütő tepsibe (tehetünk alá muffin papírt is), és 170 fokra előmelegített sütőben süssük 35 percig. A tetejét hintsük meg por eritrittel, vagy porcukorral. 

Tálaláskor adhatunk mellé lekvárt is. Talán a világ legegyszerűbb sütije, mégis mennyeien finom!  

Címkék

Sütemények