51. heti összefoglaló

  • 2019.12.23.
  • 7

Jesszus, iszonyatosan zsúfolt volt ez a hét (is).
A munkában ez (is) az a tipikus időszak volt, amikor a valóság teljesen más, mint a dokumentáció, mert nem lehet adminisztrálni adventi gyertyagyújtást, a karácsonyi készülődést, az óraszámok mennek, és a krétának stimmelnie kell a tanmenettel. (Nem megyek bele, semmi értelme.)Tünemény karácsonyi műsorunk volt idén, A. volt a dramaturg, B. a koreográfus, csak figyelem őket ilyenkor és tanulok. Alapból nagyon fáradt voltam, és a műsor előtt megjött a mensi, amolyan roppant durva görcsöléssel. Maximális adag fájdalomcsillapító kellett, hogy egyáltalán ott tudjak lenni. A kezdéskor derült ki, hogy nem jött el egy szereplő, megkaptam a szerepét a "fénytechnika", csöngetés, dalolás mellé. Nem volt egyszerű, mert a nevemre sem emlékeztem az Algoflex dózis miatt. De megvolt, aranyosak voltak a gyerekek, a közönségnek tetszett, ez a lényeg.A héten mintha kaptam volna egy "harmadik szemet", amivel a dolgok és emberek mögé lehet nézni. Hát sok esetben meglepődtem a kétszínűségen, a rosszindulaton. És nagyon nehéz úgy emberien viselkedni valakivel, ha közben tudod, miket mond a hátad mögött. Emellett sok apró pozitívum is történt, és ha belegondolok, a "jó" és a "rossz" egálban van.18-án összegyűlt 2019-ben a 2019 km-em. :)Kaja. Dobozoltam, csak nem fotóztam. Hétvégén, vasárnap is főztem előre 3 napra, és megterveztem nagyjából, mikor, hol, kinél (l)eszek az ünnepek alatt. A reggeli és tízórai oda is megy dobozolva, az ünnepi asztalról pedig biztosan tudok választani értelmeset. Persze, hogy mindenhol lesz sütemény is. Ha lesz fogamra való, meg fogom kóstolni. De annak nincs értelme, hogy rosszullétig teleegyem magam. Egyrészt mert nagyon nem jó rosszul lenni, másrészt nincs értelme hónapok munkáját tönkretenni egy egy hetes zabálással. (Van itthon Stollen (igazi) és Lebkuchen (jaj, imádom) karácsonyra, hát nem kis önuralmamba kerül, hogy megőrizzem őket 24-ig bontatlan csomagolásban, de ez tényleg fejben dől el.)A mostani menü pl.:- bundás kenyér, paprika- mogyoró, alma- zöldségleves, sajtos tészta- tojás, sajtA kép forrását sajnos nem tudom, de rajta "összegyúrva" két nagy kedvencem, Rocky és Kevin. :)2029 km. :)Dobozolós gyűjtemény bejegyzés itt.1. hét összefoglaló itt2. hét összefoglaló itt3. hét összefoglaló itt4. hét összefoglaló itt5. hét összefoglaló itt6. hét összefoglaló itt7. hét összefoglaló itt8. hét összefoglaló itt9. hét összefoglaló itt10. hét összefoglaló itt11. hét összefoglaló itt12-13. hét -14. hét itt15-16. hét -17. hét itt18. hét -19. hét itt20. hét itt21. hét itt22-23. hét -------------------------------------------------------------------------------------------------------Itt kezdtem ezt a fajta dobozolást.24. hét itt25. hét itt26. heti összefoglaló i