Hétfő

  • 2019.09.30.
  • 3

Egy hete szörnyen gyakran ébredek éjjelente köhögésre, a sajátomra, ma is zombiként ébredtem. De idő van, dobozolni kell, gyorsan megcsináltam 3 napra.Aztán rossz kaját vittem a munkahelyre. Nem az állaga volt rossz, hanem a frissen főzöttből vittem, nem azt, ami még az előző dobozolásból volt mára. Sebaj, majd holnap viszem a mait.A magyar népmese napja tiszteletére meghívtunk egy nagyszerű előadót a 3. órára. Ezért kicsit átvariáltam a napot a 2-3. osztályban, a kollegákat nem érintette a változás, reggel megbeszéltem a gyerekekkel, akik simán vették, csak én voltam, aki alig tudtam követni magamat. ????Ilyen kis könyvjelzőt készítettem nekik:Kovács Gábor tündéri kis műsort állított össze a közönséget végig bevonva, nagyon élvezték a gyerekek (is).Sokat megtudtunk a zenéről is, Gábor által, hétköznapi anyagokból készített hangszereket is hallhattunk.A napközi már nem hiányzott, iszonyat fáradt voltam már és fájt mindenem. Persze köhögtem. A kis T. rám néz, majd kissé fejcsóválva, de kedvesen megszólal:- Timi néni. Menjen szabadságra.Gyors szervezés miatt hirtelen jöttem haza, ott maradt az uzsim és az aszkorbinsav (holnapig már kibírom), meg még néhány dolog. (És nagy kupi a tanári asztalomon, bocsi, A.!)Nyomattam a suliban is a folyadékot és az aszkorbinsavat, de már reggel éreztem, hogy ez az egész átment arcüreg-gyulladásba, már nem csak fuldoklom, fáj is. Lázam nincs. Hazafelé beugrottam a gyógyszertárba köptetőért meg fájdalomcsillapítóért. Ha nem lesz jobb, kénytelen leszek orvoshoz menni.Gyógyszertár után a szerelőhöz is le kellett mennem (nem a vizeshez, az nem jött szombaton), leadom a kocsit átvizsgálásra, fényszóró-polírozásra, gumicserére.Ma volt az aranyköpés- és bókdömping nap.
- A mókus a fának a lyukában alszik.- Kérdő helyett kíváncsiskodó mondat.- Kijelentő helyett megállapító mondat. (Szerintem mindkettő totál logikus.)- A virágok e- elhervadtak?- Hű, de szép ez a ruha!- (Összefutottam két volt tanítványommal, 4 hónapja nem láttak.) Timi néni! Lefogyott!- Te hova akarsz még fogyni?- B. jön mögöttem: Anyám, már tök vékony vagy!- Nem kéne többet fogynod.- Te már miből akarsz fogyni?- Hű, de csinos vagy, Timike!És egy kis elsős lerajzolt: