Dobozolás két napra 45 perc alatt

  • 2019.02.19.
  • 2

Régen dobozoltam utoljára. És ha nem készülök előre, persze, hogy cart eszek. Ilyenkor azt mondom magamban: nem gond, hiszen jó vagyok így, ahogy vagyok. De rögtön jön a következő két gondolat: persze, jó vagy így, ruhában, kabátban, de jön a nyár; és elfelejtetted már a júliusi görcsöt és hogy mit összeszenvedtél, hogy megint legyen emésztésed? Miért nem becsülöd meg, amit kegyesen visszakaptál? Úgyhogy ma tanítás után félretettem a munkát, a házimunkát, a fáradtságot, az álmosságot és elmentem a boltba. Lista nélkül, előre tervezés nélkül, mindenféle agyalás nélkül. A saját szlogenemre hallgattam: hús, hal, tojás- ezzel nem lehet mellélőni. Tojás van otthon. Oké. fogtam a kosarat és indultam. Hús: egy nagy csirkemell. Pipa. Hal: van otthon. Pipa. Zöldség: legyünk okosak: zöldbab, brokkoli. Vettem még egy darab sajtot.Otthon semmi de semmi kedvem nem volt mindezt elkészíteni. De máshogy nem megy: csinálni kell akkor is, ha nincs energia. Nekiálltam és 3/4 óra múlva kész is voltam.Reggelikre szendvics lesz, ehhez sütöttem kenyeret (megint, mint mindig gyönyörű lett). Kolbi, sajt, salátalevél kerül bele majd (a fotó készültekor még meleg volt).Ebéd két napra: sült csirkemell (sóval, fokhagymával, kókuszzsíron), párolt zöldbab.Vacsik: saláta, és vagy sült hal (fagyóban) vagy rántotta (toji a hűtőben).Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha