6. hét összefoglaló

  • 2019.02.10.
  • 7

1. hét összefoglaló itt2. hét összefoglaló itt3. hét összefoglaló itt4. hét összefoglaló itt5. hét összefoglaló ittHú, nem volt egyszerű a hét. Már nem is próbálom magam utolérni, képtelenség.Irtó fáradt voltam egész héten. Hiába alszom egész sokat (és gyorsan elalszom, végigalszom az éjszakát, tehát itt minden rendben van), reggelente a mosott rongy hozzám képest Dior kreáció. És az érzés napközben sem múlik. Ha most azt mondanám erre: tavaszi fáradtság, mit mondok majd tavasszal??Egyedül egyszer dobozoltam. Ki is tartott egy ideig. Amúgy ez volt az a hét, hogy ettem menüt, menzait is, kapottat is, mindent. Egyetlen dologra volt kapacitásom figyelni: nem nassoltam és nem zabáltam. Egy sütit (egy vaníliás koszorút) ettem szerdán délután (minden lelkifurdi nélkül).Mozgásban a futi-gyaloglás maradt csütörtökig, abból se sok.Pénteken sem ébredten fitten, sem fiatalosan. De azt már reggel eldöntöttem, hogy tornázni fogok. Mert a munka sosem lesz kevesebb (hajaj!), sosem lesz több időm (ugyanúgy 24 órám van egy napban, mint mindenkinek), közhely, de amit meg tudok változtatni, az a hozzáállásom. Munka után még dolgoztam itthon, aztán este tornáztam Pahlaval. Hogy ne járjak így :)És este felskicceltem a következő egy hét étrendjét. Szombaton délelőtt be is vásároltam hozzá. Csak egy kis szatyorni cucc volt. Megint nem lesz ideális a kajálásom, de nem is törekszem a tökéletességre. A jó bőven elég. ÉTEK H K SZ CS P SZ V R szendvics, kávé vajas