59. nap

  • 2018.03.29.
  • 0

Aki ismer, tudja, hogy spórolás terén igazi sváb vagyok. Főleg az élelmiszereken lehet spórolni, szoktam is, folyamatosan. Idén először úgy mentem boltba, hogy azt fogom megvenni, amit szeretek. Így jött a cheddar és az áfonya. Próbálkozom megint a sajttal, mert imádom, mert sokoldalúan használható. Ha nem bírom, majd elajándékozom. Darált marhahús. Most nem sertés vagy pulyka. instant Jacobs kávé, mert ez az egyik kedvenc. És maradt le pár dolog a képről, például karfiol (most igazi, nem fagyasztott), két édesburgonya. A lisztjeim egy része elfogyott, a többi nagyon fogyóban. Amellett, ami kellett, vettem egy Szafi galuska alapot, imádom a nokedlit, egy kis adag néha bele fog férni (gluténmentes). Van egy jó ketós csokis süti recept, régóta szemezek vele. Úgy kezdődik, hogy cukormentes csoki, 2 tábla. Volt a boltban, többféle is, de ami árban rendben lenne, attól hasmenésem van, a másik meg ezer pénzen felül (per darab!), azért krőzus nem vagyok. Majd ha annyira sütire vágyom, készítek másik recept alapján (pölö ott a lottó szelet, de az még a fagyóban is van), vagy eszek a Lipótiban egy paleo sütit.Délután Frei. Hát én ide be tudnék költözni. M. vitt, itt is köszönöm.Belépünk az ajtón, az egyik ott dolgozó srác:- Á, újra?Ittam egy valami csokisat, aztán egy Flat White-ot. Lezárásnak egy azték chili espresso-t. Amikor ezt hozta ki a másik srác, azt mondja mosolyogva:- Maguk aztán rendesen végig kóstolnak minket!Egyszerűen imádom. Van sok-sok kedvenc, van, amelyiket már többször is ittam. Már a személyzet is ismer, ma kaptam kedvezményt is. :)A Frei kávé nem diétás. Sőt a Flat White-ot barna cukorral iszom. Cukorral, mert édesítővel nem olyan finom, barnával, mert jobban néz ki (amúgy cukor, ugyanúgy, mint a sima fehér). Nem szeretnék mindent megvonni magamtól. Figyelek a kajámra, mozgok, a kávéról nem mondok le. Ami nagy szó: terveztem enni sütit. Van paleo. És mégsem ettem. Délelőtt is akartam venni egy Snickers-et, de azt se vettem. Elmehettem volna menüzni, de nem volt túl ideális (számomra) a kínálat, így inkább összedobtam egy pizzát ebédre.
Az óraállítás, mint mindig, most is iszonyatosan megvisel. Reggel 5-kor kelek munkanapokon. Ma (tavaszi szünet van) 6-ra állítottam az ébresztőt. Fel is kelek, a mostanában szokásos fél-háromnegyed óra "éberkóma" után indulhat a nap, viszont érzem, hogy nem annyi a biológiai idő, mint amennyit az óra mutat. Napközben is, de főleg este. Ha biológiai idő(m) szerint megyek aludni, az a konkrét idő szerint elég késő, nem segít az ébredésnél. És ez eltart még nagyon hosszú ideig. Szerintem életem legnagyobb stresszforrása ez. Tudom, ez legyen a legnagyobb bajom. De fizikailag tönkre vág. (Nem panasz, hanem tény.)Holnap Nagypéntek, katolikusoknál a legszigorúbb böjt. Azért figyelmeztetek itt, hogy akinek fontos ez a böjti (húsmentes) nap, véletlenül se felejtse el.Étek:R (későn): muffin (most szederrel)E (későn): tíz perces pizzaDélután: Frei kávékV: -Mozgás:- 6km

Címkék

Cafe Frei Újra