Ambíciók – Böjt Kékfrankos 2015

  • 2018.03.18.
  • 0

Az Eger melletti Ostoroson elhelyezkedő, név szerint Böjt Boglárka és Gergő irányította Böjt Borászatról – talán ez a vállalkozás hivatalosan precíz megnevezése – hónapra pontosan három évvel ezelőtt írtam először és utoljára. Úgy tűnik, mintha az akkor kifejezetten jól szerepelt fehér házasításuk egyben egy új fejezet kezdetét is jelentette a pince egyébként 1993 óta íródó történetében. Az mindenesetre biztos, hogy hivatalosan két évvel ezelőtt vette át az új generáció a birtok széles értelemben vett irányítását, így pedig a kizárólagosan Gergőhöz köthető borokat Boglárka értékesítéssel kapcsolatos tevékenysége igyekszik megtámogatni.
A koncepciójuk világos, a kínálat pedig a széles fajtakészlet ellenére is áttekinthető, értelmezhető. A vörös alapokat a bikavér, a fehér kínálatot pedig az Egri Csillag adja. Ez mutat egyfajta kapaszkodást a borvidéki hagyományhoz, amely a fajtaszereplések visszaszorítását és a területek, a borvidéki karakter hangsúlyozását jelenti elsősorban. Az már csak mellékszál, hogy a sokszor nehezen értelmezhető, sőt, kifejezetten rossz bikavér és csillag között Böjték évről-évre megbízható minőséget pakolnak le az asztalra, amely könnyen építi fel az úgynevezett bizalmat a fogyasztók között. Ez pedig elég fontos dolog.

Az eddigi megbízhatóság minket is afelé orientált, hogy pár héttel ezelőtt egy vasárnapi borozás keretei között beruházzunk a pince csúcsvörösére: a címszereplő, hordóválogatott, tavaly decemberben debütált kékfrankosra. A borra, amelynek bár van szerethető jelene, mégis inkább a jövőről szól.
[...] Bővebben!