Szponzort keresek a Nagy Álomhoz

  • 2016.11.19.
  • 2

Férjjel a minap egy elég mélyreható beszélgetést folytattunk. Nem titok: ő nagyon nem nézi jó szemmel, hogy nekem a tulajdonomban van egy lakás, neki pedig nincs. Az sem, hogy gyűlöli nem szereti az én szülővárosomat mert csak.Viszont egyre inkább elismeri azt a fotózást, amit én csinálok. Ezért gondolt egy merészet és nagyot, és miután mutogattam neki (nem középső ujjal!), hogy milyen szuper dolgokat lehet kapni potom száznyolvcvanezer forintért, úgy döntött: kellemest a hasznossal, és szerezzünk rá pénzt!Azt mondta: adjam el a lakásomat, és vegyünk egy csúcsszuper alapgépet, amihez ő megveszi a két objektívet, ami szükségeltetik a tökéletes fotók elkészítéséhez. (Lehet saccolni, mennyire is kerül sokba egy alapgép…)A lakásomat viszont nem szeretném eladni. Túl jó helyen van, a gyermekeim túl okosak, ez pedig kb. nagyonsok egyetem közvetlen környékén van, tömegközlekedéssel, sportolási lehetőségek egész garmadával, óvodák-iskolák-orvosok-boltok-pagony, mind-mind karnyújtásnyira. (Ügyes volt az anyukám, amikor kinézte. Meg a dédpapám is, hogy segített megvenni.)Nézelődött Férj bátran és aprólékosan, hogy mi lenne a tökéletes gép, ami nem 3 millióba kerül. Persze, az lenne a legjobb, de mivel nem vagyok egy Nánási Pál, így kénytelen vagyok lemondani róla. Meg hát ki se tudnám használni, mert ki a fene fizetne ki egy nagy névvel nem rendelkező kattintgatónak sok százezret egy sorozatfotózásra? Ugye, hogy senki. Maradt egy aranyos gépentyű, egy olyan márkájú, amit évek óta nyúzok, és hát szép, szép, amit csinálok a mostanival, de haladni kell(ene) a korral.A poén az, hogy én/mi pár év alatt összekuporgattam/tunk egy kisebb stúdióhoz való háttérkelléktárat, de nem úgy, hogy egyben kiadtam százhúszezret az állványért, hanem itt is, ott is nézelődés, kutakodás: mi a jó, mit lehet megjavítani és használni – és mi az, aminél pislogtak a gyerekek a legutóbbi fotózáskor, mert jujj-de-erős-fénye-van-a-néninek! A néni én lennék…Férj pedig szerintem megelégelte, hogy az asszony nem a csirkebelet huzigálja 12 órán keresztül a vágóhídon – mert az munka! -, és azt merte mondani: ha én megszerzem az alapgépet, ő megszerzi nekem a két objektívet, és el lehet indulni a fotózás világába, vállalkozóit kiváltani, és fogjam már fel, hogy olyan tehetségem van hozzá, amit kár lenne elpazarolni! Az ellenvetésemet, miszerint tartok tőle, hogy nem lenne annyi munkám/megrendelésem, hogy megêljünk, rövidre zárta egy mondattal: “Megnézted már, milyen munkáid vannak, és milyen az, amikor százezret kiadnak a másik fotós selejtjére? Egy évre előre kellene foglalni hozzád időpontot, anya!”Noshát, ha valaki lenne olyan jó és hozzám vágna cirka 540 ezer Ft-ot, azt én nagyon megköszönném! Van valahol egy-két vállalkozó kedvű szponzor esetleg? Egy apró önreklám, ami talán segíthet dönteni, megérdemlek-e egy esélyt: ősrégi, hibás, manuális objektívvel fotózott Picim legutóbb készült képe: