"Nem szoktuk megcsinálni” " újabb szösszenet a mai magyar egészsêgügy

  • 2016.10.25.
  • 5

Vérvételre kellett mennem. Egy jó nagy adag piros lével kevesebb csordogál bennem jelenleg.A beutalón, azaz vizsgálatkérő lapon pirossal volt bejelölve egy sor, bekarikázva, felkiáltójellel díszítve. Feltételezem, hogy a háziorvos nem merő gyermeki kreativitását élte ki a díszítgetéssel. Ilyen papírt, mármint ily módon díszítettet még nem volt szerencsém kézbe venni. Kitüntetve érezhettem magamat.Este nekiálltam a guglit kutatni, vajh’ milyen indíttatásból állt neki az orvos hímes tojást rajzolni a papíromra, ám egészen nulla találatot eredmênyezett a ténykedésem.Reggel emiatt – miután az ötven, előttem következő embert megcsapolták -, odavetettem a kérdést a laboros hölgynek– Miért van bekarikázva ez a dolog, nem tudja-e véletlenül.A válasza több, mint döbbenetes volt:– XY vérkép.– Hát, ezzel nem lettem okosabb, mit is jelent.– Azért jelölte be az orvos, mert ugyan rajta van a vizsgálatkérő lapokon, de nem szoktuk megcsinálni.Tényleg, minek is elvégezni?! Hát, így már értem, miért gazdagodik meg az adott cég: kapnak egyfeladatot, állambácsi (=TB) kifizeti, mert megcsinálták, a valóságban pedig nem dolgoznak meg a pénzükért.

Címkék

Magánvélemény