Álomcipellő Németországból

  • 2016.04.25.
  • 2

Mert az úgy volt, hogy a Fórumból az egyik nagy bevásárlóközpontból megvettük a cipőket az esküvőnkre. És amikor kifizettük, vagyis apa fizette, én meg addig beledugtam a lábamat abba a bizonyos cipőbe, ami mindkettőnk szemét piszkálta, hogy márpedig ő kell, az eladó közölte, hogy nem tudja beütni, mert záróra van és lezárta a kasszát. (Az a tíz másodperc már nem lett volna mindegy?!) Aztán következő alkalommal, ami ugyan nem következő nap volt, nyitás percében, de nem is hetekkel később, mentünk, és pofára esés: “Hát, volt egy glamúrhétvége, teccik tudni” Teccettem. Igen. Rájöttem, hogy marhára pofára estünk, hogy nem csaptunk oda azzal a szöveggel a pultra, hogy “Márpedig ezt mi most elvisszük, kisanyám, és megköszönhetnéd, hogy egy ötszámjegyű összegű lábbelivel növeljük a kasszád értékét, és nem csak vagy hatvanezret hagyunk ott.”Aztán a pofára esés után nekiálltunk kutatni. (Na jó, csak én álltam neki.)Vannak ugyebár különböző onlájn plázák az országunkban, ahol pár ezer forintos különbséggel lehet megvenni a különböző, márkás cipőket. Nos, ott nem voltak.Ja, hogy miért nem akartuk a bolthálózat másik boltjából megvenni az ominózus darabot? Konkrétan azért, mert nem volt. Megmondták, hogy nincs. (Valószínűleg nem ugyanaz volt az eladó, mint előzőleg, mert képes volt megnézni.)A cipő márkájáról annyit, hogy nem egy túl gyakori márka (mint az adidasz vagy a nájki vagy a konverz; nem hülyültem meg, direkt írom így), de nem is ismeretlen. Konkrét márkaboltja is van, ahova berohanván majdhogynem felnyársaltak minket, hogy meg mertük kérdezni: van-e tudomásuk róla, hogy még melyik bolt árul az ő márkájukból cipőt ha már ők nem. Merthogy ugyebár egy KissPista márkaboltban KissPista cipőt nem tartanak, azért el kell menni egy teljesen másfajta boltba – hogy ne kapjuk meg az ominózus darabot. Logikus. Naná!Ezért maradt az onlájn plázák után a gugli, mint a legjobb barátunk. Képek funkció, és hopp, Magyarországon van belőle. Egy számmal kisebb, mint ami az én lábamon volt. Szerintük nincs is belőle nagyobb. Aha… jó, hát ha ők mondják… majd a sokadik próbálkozásra hopp, bejött egy olyan oldal, hogy .eu! Szipi-szupi-póbömb! Online bolt. Lehet kártyával fizetni. Egyre jobb! Sőt, a másik boltban látott méretből már csak 1 párt írt ki, de ami nekem kell, abból még 3 párat. Megmenekültem! Csakhogy ott is volt egy pofára esés: kizárólag dojcslandot fogad el szállítási címként. Hogyaza…! Telefonra pislogás, és egy húdekésővanmárlehethogyalszik elmormolása után arra jutottam: egye fene, csak felhívom a saccperkábé egyetlen, közeli rokonomat Németországban, hogy izé, legyen már tök rendes velem, és segítsen ennyit. Ő pedig rendes és segít ennyit. Nekem pedig mostanra kifizetett cipellőm van, amit ugyan még nem tudom, mikorra kaparintok meg saját használatra, de legfeljebb kiugrunk Dojcslandba érte. Főleg, hogy elfelejtettem már dojcsul beszélni A régi kedvenc mosóporjaim is ott szoktak leledzeni, meg hát apa is elég nagy lábon él, Dojcslandban meg úgysem jártunk még. Ja, hogy melyik is az az ominózus cipő? Hát ez: