Bográcsos kecskepörkölt parasztosan

  • 2015.11.15.
  • 9

Magunkhoz vettünk egy bográcsos-üstös készletet (tök szuper, egy nullával olcsóbban megúsztuk, mint ha kiépített változatot vettünk volna; az eredeti terv ez volt), és muszáj volt felavatni. Például a kekkével, amit apa vett (azt hittem, élőt, amikor felhívott vizsga előtti napon nagy boldogan, hogy “vettem egy kecskét!” – hát én annyira nem voltam boldog).Szerencsére internetet, sőt, tévét se néztünk, így boldogan álltunk neki főzőcskézni. (Közben hallottuk a híreket a rádióban; pont akkor mentem be valamiért, és csak lestünk, hogy he?)A jó kecskepörkölt titka az, hogy fiatal húsból készüljön, és kell bele savas folyadék. Na meg az indokolatlanul gigászi mennyiségű hagyma.A kecskehúsról tudni kell még, hogy a faggyút ajánlatos leszedni róla – nem finom nagy mennyiségben -, és teljesen más az íze, mint pl. a disznónak. Sőt, a rántott csirkemellhez sem hasonlít igazán. A húsa szó szerint “tejes” ízű, amihez egy kis “zöld fű” mellékíz is társul. Nagyvárosi gyomornak határozottan furcsa.Vigyázat, paraszti módú hozzávalók lesznek!  Mekkre fel! Bográcsos kecskepörköltHozzávalók (6-8 főre):5-6 KG Kecskehús3 marék só1 marék bors1 ek köménymag50 dkg füstölt szalonna(Mértéktelenül sok, szám szerint:) 2,5 kg vöröshagyma3 egész fej fokhagyma gerezdjeire szedve6 ek pirospaprika3-5 dl vörösborkb. 3 liter vízElkészítés:Egy nagy átmérőjű serpenyőben a tarajosra vágott szalonnát kisütjük, ezen üvegesre pároljuk a kockázott vöröshagymát, majd jól megpaprikázzuk, borsozzuk, enyhén sózzuk, köménymagozzuk a tűzről lehúzva. Ezt a keveréket hozzáöntjük a maradék sóval, a fokhagymával és kb. 2 liter vízzel felöntött kecskehúshoz, ami alá már begyújtottunk. Folyamatos keverés mellett, a bort és vizet fokozatosan hozzáadva, a végén lefedve készre főzzük. Nálunk ez kb. 3 óra volt. Vizes kolompér illik hozzá. (Nem krumplipüré, csak sós vízben főtt krumpli. Majd a szafttal összetörhető nyugodtan. Isteni finom!)