Sült torta gazdaságosan

  • 2015.02.11.
  • 1

Annyira sok fajta túró-, illetve sajttorta létezik az interneten, hogy gyakorlatilag lehetetlen kiválasztani azt az egyet, ami nekünk biztos, hogy sikerülni fog. Nos, én kutattam, kerestem, és kotyvasztottam a végére. Mert amit láttam, mindbe először ki kellett keverni 6-8 darab tojássárgáját cukorral, majd legalább ugyanennyi felvert tojásfehérjét óvatosan belekeverni a végére. Az a helyzet, hogy három egész darab, közben a fejemen ugráló gyerkőc mellett ez nagyjából lehetetlen, hogy óvatosan keverjünk valamit valamihez, így hát más megoldás fele néztem. Meg hát sajnáltam is ilyen sok tojást bele. Lehet kövezni nyugodtan Az én változatom tehát kevesebb tojással, több liszttel, kicsit bopcisan van készítve. De finom. Nem kicsit, hanem nagyon. (Jelenleg nem vagyok benne biztos, hogy barátnőméknek meg tudok-e menteni egy-két szeletet holnapra…)Sült torta gazdaságosanHozzávalók:3 egész tojás20 dkg kristálycukor5 ek búzafinomliszt25 dkg túró (most laktózmentes volt a hűtőmben, így abból készült)22 dkg friss sajt (Lidl-ből vett, kilós, vödrösből)késhegynyi szódabikarbóna1 kis doboz (250 ml) habtejszín1 ek vaníliakivonat1 ek citromaromaA tetejére:10 dkg kristálycukor1 ek kókuszreszelékElkészítés:A tojásokat a cukorral elkeverjük. (Éljen a tálas gép! :)) Hozzáadjuk a sajtot, a túrót, a tejszínt, a vaníliát, a citromaromát és a szódabikarbónát, azzal is simára keverjük.Egy szilikon tortafomába öntjük és 220 fokon kb. 35-40 percig sütjük alsó sütéssel. Kicsit rezgős marad a sütő kikapcsolása után is, de nem kell megijedni, mert meg fog szilárdulni.Én a tetejére egy kávédarálóban ledaráltam a kristálycukrot a kókuszreszelékkel. Nem rontotta el! Jó étvágyat!

Címkék

Torta Desszert Olcsó