Teljeskiőrlésű hamburgerzsemle

  • 2017.02.26.
  • 7

A hamburgert imádom. Szinte bárhol-bármikor tudnék enni. Persze azért nem akármilyet. Korábban is készítettem már házi bucit, de most kipróbáltam teljeskiőrlésű lisztből is. A recept kitől mástól lenne, mint Limarától, imádom a receptjeit! Most feleztem az adagot és a lisztet teljeskiőrlésűre módosítottam, így négy normál méretű hamburgerzsemle lett.Limara eredeti zsemlereceptjét itt találjátok.  Hozzávalók:1 dl langyos tej1 ek. cukorfél tk. só20 g olaj1 tojás50 g joghurt30 dkg liszt (ebből 25 dkg liszt teljeskiőrlésű tönkölybúzaliszt, és 5 dkg simaliszt)1 dkg élesztő+ 1 tojás a kenéshezA langyos tejbe egy csipet cukrot tettem, majd belemorzsoltam az élesztőt, megvártam még felfut. Közben a többi hozzávalót összekevertem tálas robotgépben, majd hozzáöntöttem az élesztős tejet és még dagasztotta a gép egy kicsit.Langyos/meleg helyen kelesztettem egy órát, majd átgyúrtam és kis gombócokat alakítottam ki belőle. A méretet lehet változtatni, annyit viszont érdemes fejben tartani, hogy a sütőben kb még kétszeresére nőnek. Tojással megkentem a tetejét, megszórtam szezámmaggal, majd kelesztettem még 20 percet. Utána 180 fokos sütőben sütöttem készre. A hamburgerhús is hamar elkészül, 500 g darált marhahusit szoktam venni, só, bors a fűszerzés, meg egy kis mustár és ketchup, és egy kanál olvasztott vaj. Aztán olvasztott vaj és olaj keverékén sütöm meg.Én a retro hamburger szerelmese vagyok, tehát a mustár, ketchup, hagyma és hús mellé került egy kis csalamádé és extraként egy kis csípős dijoni mustár. Sültkrumpli helyett pedig gomba és édesburgonya a köret. Már ha kellene ide még bármilyen köret.