Nutellás protein muffin málnával és egy vallomással

  • 2016.12.09.
  • 0

Ez a poszt lesz egy kis gasztro is, meg egy kis vallomás is. Pedig nem szoktam ilyen személyes dolgokat megosztani, de azt hiszem, hogy ennek most itt van a helye és az ideje is.Van az úgy az életben, hogy néha változtatni kell. És nem arra gondolok, amikor külső kényszer hatására, hanem amikor belső indíttatásból. Amikor nem érzed jól magad és tudod, hogy valamit muszáj másképp csinálni. Muszáj kilépni a komfortzónádból.Aki ismer tudja, hogy édességimádó vagyok és sosem voltam kitartó sem az életmódváltásban, se a sportban. Ildi barátnőm hányszor rángatott el aerobic órára, nélküle tuti nem mentem volna. Aztán Kati motivált a futásra, meg is volt a 10 km a Vivicittán, meg az Irongirl-ön is, de nem jutottam el a félmaratonig. Persze azóta is néha lejárok egy-egy órára a konditerembe, vagy ha szépen süt a nap és tele van a fejem, elmegyek futni, de rendszer nincs benne. És ugye nem elég a sport, ha mindenfélét összeeszünk. Hát én nem sok kajára mondtam nemet, simán ettem óriási hamburgereket meg édességet minden mennyiségben. Mindig erősebb volt a vágy egy finom falat iránt, mint hogy komolyan odafigyeljek arra, hogy mit eszem. Nem mondom, hogy nagyon durván egészségtelenül ettem, mert néha belefért egy grillezett csirkemell salátával is. Aztán idén októberben úgy döntöttem, hogy most változtatok. Akik megszokták tőlem a csupacsokis desszerteket azok meglepődhettek a cukormentes muffinon. És azt kell mondjam, hogy megérte. Most nem lesz itt előtte/utána fotó, mert ez nem egy olyan blog, és nem is mondom, hogy akkor most vége, hanem igazából most kezdődött el valami. Azt hogy mennyire változott meg az életem ezáltal, egy szóval tudom összefoglalni: nagyon.Van a Facebookon sok csoport, többnek tagja is vagyok, és van ez, ami által megváltoztam kicsit. Tomi, a Lifetilt guru, aki nem kedvesen osztja ki a csajokat, és minden posztjában legalább két káromkodás van, és úgy elküld a sunyiba, hogy csak pislogsz, na, ő volt az, aki segített ebben. A jól felépített étrend, edzésterv és hatékonyságnövelő pirulák és porok. Itt a csoport, akit érdekel. A stílusa sokaknak bicskanyitogató, de nekem bejött. Nem kell mindig finomkodni.Szóval ez volt a vallomás része és akkor a gasztro. Most lesz még pár mentes, meg diétás recept, remélem nem bánjátok azért. Aztán a cukrászvizsga közeledtével úgyis visszatérnek majd a jó kis vajas/cukros/lisztes édességek. De mostantól igyekszem mindig diétás verziót is hozni a kedvenceimből.Ez a muffin például a legdurvább poszt lesz a blogon, mert a hozzávalók között van fehérjepor is, szóval ezt most ajánlom minden testépítőnek! Úgyis itt van mindjárt a január és akkor úgyis mindenki elkezd életmódot váltani, meg edzeni járni, hogy nyárra bomba alakja legyen, nem? Kezdjétek el, és ne hagyjon alább a lelkesedés februárban sem, mert megéri!Hozzávalók:100 gramm zabpehelyliszt 50 gramm Nutellás Lifetilt fehérje 2 tojás 150 gramm málna kb. 1 dl tej (lehetőleg cukormentes mandulatej)1 evőkanál kókuszolaj (kókuszzsír megolvasztva) negyed zacskó sütőporEgy műanyag edénybne összekevertem tejet a fehérjével, majd hozzáadom a tojásokat, az olajat, a lisztet, a sütőport és végül beleforgatom a málnát.Muffinkapszlikba kanalazom, majd 170 fokra előmelegített sütőben kb 15-18 perc alatt készre sütöm. Igény szerint meg lehet szórni a tetejét kakaóporral, én csak a fotó kedvéért tettem. És hogy egy kicsit utaljunk a közeledő ünnepekre:Ha tetszett a poszt, gyere a Facebookra, vagy keresd ételfotóimat az Instagram-on!