Porcelán gyurma díszek

  • 2015.12.21.
  • 4

Évánál láttam először ezt a fajta "gyurmát", és csak később kezdtem utánanézni a neten. Sajnos egy másik recept alapján indultam el, amelyik több vizet írt, így az első tészta ragadós lett, nehezen lehetett vele dolgozni, és az eredmény is kissé törékenyebb lett.Aztán hosszabb ideig nem volt szódabikarbónám, mert általában a Humanitytől, vagy a Hangáktól szoktuk beszerezni a CseHo Klubosokkal közös rendeléssel, és akkor épp nem volt aktuális, vagy eszemben. Kis, ABC-ben kapható bolti csomagokkal nem akartam kínlódni, így ismétlésre csak múlt csütörtökön került sor. Bioboltokban egyébként fél kilós csomagban 600 Ft. körül kapható, a Hangáknál most néztem, 465.- Ft/kg. (Ingyen reklám részemről, szerintem érdemes rákeresni a "Zöldre érett nők közösségére".)Újra nekiálltam, illetve álltunk a gyerekkel, aki bőszen kavargatott, aztán sasolt, míg a gázon melegedett az anyag. Annyi csavart találtunk még ki, hogy csillámpor került bele, ami olcsón kapható, ellenben nagyon jól mutat a végeredményben. Második nekifutásra aztán igen szűkre vettem a vizet, és addig főztem, amíg tényleg teljesen sűrű nem lett. A konyharuha alatt kezdett a széle fehéredni, így szinte azonnal nylon zacskóba költözött, és abban hűlt ki a gyurma.A második adagot kis kávés pohárral mértem, abból kb. egy nagy tálcányi dísz lett. Ezt sem utolsó szempont tudni, mármint hogy mennyi lesz egy adagból, bár szerintem folpackba, vagy nylon zacskóba csomagolva sokáig eláll, és dolgozhat belőle az ember.Díszítésre vonatkozóan ezen az oldalon van egy jó kis ötletgyűjtemény.Én csipketerítővel borítottam be centi vastag tésztát, majd úgy nyújtottam tovább, és azután szúrtam ki a különböző formákat.Nem konkrétan karácsonyfa díszeknek szántam őket, inkább a háznak egy kis téli hangulatot adni, illetve az ajándékok csomagolásának díszítéséhez. Kis szalagokkal az ablakra fűzve mutatósak lehetnek, de akár álló lámpára is függeszthetjük, polc oldaláról lelógathatjuk...Hozzávalók:1 csésze keményítő2 csésze szódabikarbóna1 és 1/4 csésze (1,25 csésze) víz1 adag csillámpor (opcionális)A száraz hozzávalókat elegyítjük, majd beleöntjük a vizet is, és csomómentesre keverjük. Azután tűzre téve folyamatosan kevergetjük, amíg egészen sűrű, már nehezen keverhető, gyurma sűrűségű masszát kapunk.Egy tányérra téve vizes konyharuhával letakarva hagyjuk langyosra hűlni, majd betekerjük fóliába, vagy nylon zacskóba tesszük.
Amikor meghűlt, nyújtható, szaggatható.Két sütőpapír között nyújthatjuk 3-4 mm vastagra, hogy a konyhai sodrófánkat kíméljük, vagy ha műanyag, azt könnyen lemoshatjuk. Ha mintát szeretnénk rá, az ujjnyi vastagra lapított tésztára csipketerítőt teszünk, és azzal nyújtjuk tovább.Különböző formákat szaggathatunk belőle, vagy késsel vágjuk ki a mintákat.Ha nincs csipketerítőnk, akár metszett üvegpohárral is nyomhatunk a tésztába mintákat, vagy egy egyszerű fenyőággal. Érdemes nyitott szemmel szétnézni a házban, ragyogó ötleteink támadhatnak. Pl. a gyerek nyomdakészlete... :) Egyébként akár egyszerű fehér kiszúrt formában is nagyon mutatós lehet egy szatén szalaggal felkötve. Szárítása kb. 1 napot vesz igénybe szabad levegőn. Ugyan a sütőben is lehet, de nem próbáltam.

Címkék

Baba-Mama Ötlet