Csokoládés meggylekvár cukorbetegeknek

  • 2013.07.30.
  • 0

Még tavasszal készítettem ajándékba egy számomra kedves embernek ezt a tortát, aminek átadásakor derült ki, hogy a megajándékozott cukorbeteg. Akkori ígéretemnek megfelelően készítettem neki
most következő lekvárt. A termény, amiből készült, már nem aktuális, hiszen a meggy már leérett, de ribizliből, egresből, szederből is el tudom képzelni, utóbbit fehér csokoládéval.Csokoládés meggylekvár cukorbetegeknek1 kg magozott meggy30 dkg fruktóz10 dkg 70 %-os hozzáadott cukrot nem tartalmazó csokoládéÉn minden lekvárt így készítek, nem cukrozom le a gyümölcsöt, nem vacakolok vele és még csalok is:
a meggyet nagyon alaposan megmostam, kimagoztam, majd feltettem főni. A csokoládét durva darabokra vágtam. Körülbelül másfél óra alatt a gyümölcs sűrűre főtt, ekkor botmixerrel pürésítettem, de kisebb darabokat azért hagytam, majd hozzáadtam a fruktózt, s még 15-20 percig főztem folyamatos kevergetés közben a lekvárt. A tűzről levéve gyors mozdulatokkal hozzákevertem a csokoládét - nem kell, hogy teljesen elolvadjon -, majd tiszta üvegbe töltöttem, lezártam, 5 percre fejre állítottam, dunsztoltam, s miután kihűlt, jöhetett a díszítés.Az ajándék célba ért, az illetékes örült, meg is kóstolta, s azt mondta isteni! Bevallom, egy kevés kimaradt az üvegből, így mi is megkóstoltuk, s csak egyetérteni tudok, valóban az!
Hogy meddig áll el? Nem tudom, nem volt idő tesztelni, olyan gyorsan elfogyott ;) Próbálják ki!