Ismét vendégség …

  • 2012.10.02.
  • 1

Először is köszönöm mindenkinek, aki a kis szünetem alatt is ide-idelátogatott – remélem, a több év terméséből találtak kedvükre olvasni, nézegetni valót – köszönöm azt is, hogy hiányoltak, és ezt volt, aki meg is írta. És miért volt szünet? Csak egyszerűen így alakult, magam sem tudom biztosan …
Már elő is készítettem a képeket, amiket éppen meg szeretnék mutatni.
Ekkor egy ma érkezett levél megadta a végső lökést, az igazi elhatározást: egyszerűen csak azt kérdezte valaki, hogy mikor írsz újra? Akkor most kezdem.
Régebbi látogatóim talán emlékeznek, amikor egy itthoni „nagy vendégség”-ről számoltam be. Most került sor a következő hasonlóra. (Több ilyesmi nem lesz.)
Volt a kínálatból ugyanolyan, mint a négy évvel ezelőtti, de persze nem minden. És nem is mindent én készítettem, remélem, lesznek még további képeim is. Majd megpróbálom szépen sorban elmesélni, ne legyek túl sok így hirtelen.