Afrikai harcsafilé sült ananászkarikákkal.

  • 2017.11.10.
  • 1

Afrikai harcsafilé sült ananászkarikákkal.
Könnyű, remek recept, akár a karácsonyi menübe is ajánlom. A vajon sült ananászkarikák nagyon jól kiegészítik a halat.

Hozzávalók:  4 személyre
70-80 dkg halfilé (afrikai harcsa, alaszkai halfilé) 
1 evőkanál halak fűszerkeverék
3 evőkanál szezámmagos zabkorpa, (szelénes kalciton néven kapható sok nagyobb áruházban, bioboltban, gyógynövény, dm üzletben) vagy zsemlemorzsa.
3 evőkanál olaj.
 
1 doboz körszeletes ananász,
5 dkg vaj,
frissen őrölt tarkabors,
1 dl tejszín,
az ananász leve.
 
A halat 2 ujjnyi vastagságúra felszeleteljük, megszórjuk a fűszerkeverékkel, fél óra hosszat állni hagyjuk.
Kiolajozott tepsibe tesszük. A szezámmagos zabkorpát, vagy ha nincs, ennek hiányában a zsemlemorzsát rászórjuk és pici olajjal még meglocsoljuk.
A sütőt 200 fokra előmelegítjük és a halat 30-35 percig sütjük, így szép piros kérget kap.
Sokkal könnyebb, mintha serpenyőben sütnénk, és nem is megy szét.
 
A vajat felforrósítjuk, a lecsurgatott ananászkarikákat beletesszük, a tetejére őröljük a tarkaborsot, pár perc múlva a másik oldalt is megpirítjuk. Mivel általában 8-9 szelet van egy dobozban, a sütést kétszerre tudjuk elvégezni. Az ananászokat kiszedjük, a megmaradt vajhoz adjuk a tejszíni és az ananász levét. Finom mártást kapunk.
(Tipp: az ananászkarikát félbevágva is készíthetjük, hamarabb kész leszünk a sütéssel.)
Burgonyapüré vagy rízs, esetleg kuszkusz illik hozzá.