Alternatív kismama sportok

  • 2014.07.05.
  • 0

A múltkori fogyásos cikkemnél jutott eszembe, mikor a mozgásról írtam, hogy miféle alternatív mozgásformákat is hozott a kismama lét. Ezektől lehet szenvedni és lehet nevetni rajtuk, én az utóbbival próbálkozom.1. Csiga tetriszkép forrása: sxc.huA cél az, hogy egy esős nap után úgy jussunk el több kilóméterre lévő célpontunkhoz a járdán, hogy egyetlen árva csigát sem tiportunk el a babakocsival. Aki azt hiszi, hogy ez könnyű, az jöjjön és gyakorolhat a háromkerekűnkkel (tehát 3 nyomvonalat kell figyelni), amikor 8 vagy annál is több éti kolléga száguldozik a járdán keresztül és kasul.Ez a játék edzi a megfigyelő és a célzóképességet egyaránt. A léleknek is jót tesz, hiszen ártatlan életeket kímélünk meg, ha jól csináljuk!2. Egykezes teregetésCsak haladóknak! Vagyis aki már ügyesen főz és porszívózik gyerekkel a karján, csak azoknak ajánlom a játékot. A cél, hogy egy mosásnyi ruhát úgy teregessünk ki, hogy egy sem landol a földön és nem gyűrődik össze, miközben kisdedünk a karunkon üldögél, így csak egyik kezünket használhatjuk. Nehezítésként megpróbálhatunk csipeszelni is.Ez a tevékenység nemcsak hasznos, hanem erősíti karizmunkat és ügyessé teszi balunkat, ha éppen azzal próbáljuk teljesíteni a feladatot.kép forrása: sxc.hu3. Gyorsasági zuhanyzásAkár 120 mp alatt is teljesíthető egy teljes testmosás. Elszántság és rutin kérdése. A cél, hogy kisdedünk észre se vegye, hogy eltűntünk a szobából, mire egy vidám kukuccsal ismét ott állunk mellette. Nehezítés, ha hajmosással kombináljuk a tisztálkodást. Erre legalább 5 perc kell a mai nem hivatalos világrekordernek is kell.Ezt a sportot érdemes űzni, hiszen később is hasznos lehet, mikor egyszerűen csak sietünk. A gyakorlással és apró trükkökkel, mint pl. egyik kézzel fogat sikál, másikkal hasat mos, meglepő részidőket produkálhatunk.Hajrá anyuci!