7. BLOGSZÜLINAP + JÁTÉK és Pan di Stelle torta

  • 2016.12.27.
  • 0

Még szinte el sem múltak az ünnepek, de én ma már ismét ünnepelek, mégpedig a blogom 7. születésnapját. Számomra is hihetetlen, hogy megérte ezt a szép kort, mert a fennállása óta többször került komoly válságba a működése, ilyen-olyan okok miatt. Remélem továbbra is lesz még időm, energiám, egészségem, lehetőségem, hogy folytatni tudjam, hisz még ennyi év után is örömöt jelent az ezzel való foglalatoskodás, a sütés-főzés, fotózás, időről-időre kitalálni, hogy milyen új vagy érdekes, elfeledett vagy népszerű étel receptjével lepjelek meg benneteket. Mikor időnként alkotói válságban vagyok, mindig érkezik egy kedves hozzászólás, egy köszönet vagy dicsérő szó és ilyenkor újra visszajön az ihlet, a motiváció és a hajtóerő. Statisztikai adatokkal senkit sem fárasztok, hisz ezek csak nekem lényegesek, de azért nagyon örülök, hogy a legutóbbi, több mint egy éves kihagyás ellenére is megmaradtak a látogatóim, olvasóim és néhány napon belül a blog eléri a 3 milliós látogatottságot. Talán még ennél is nagyobb boldogság, hogy idén megjelentek a könyveim, ami egyik legnagyobb élménye az életemnek, úgy érzem sokat fejlődtem a munkálatai során, nagyon érdekes volt részt venni a megszületésében. Jóleső érzéssel tölt el azóta is, hogy alkothattam valami igazán maradandót. (Itt is nagy köszönet Csabának és Julcsinak!)A blogszülinap alkalmából játékra hívlak benneteket.Egy szerencsés nyertest szeretnék megajándékozni a könyvekkel.A játékra való jelentkezés kötelezettséggel nem jár, nem kell érte tenni semmit, csak ennél a posztnál hagyni egy üzenetet, ha játszani szeretnél.Nem kell rendszeres olvasónak lenni sem, de azért örülnék, ha kicsit bővülne a tagok száma.A játék a poszt megjelenésével egy időben indul és 2017. január 3-án éjfélig tart.A sorsolás eredményét 2017. január 5-én teszem közzé itt a blogon.Térjünk át a tortára:Tulajdonképpen még karácsonyra terveztem az elkészítését, de mindenki lebetegedett, így nem láttam értelmét újabb sütivel traktálni a családot. Mivel az alapanyagok megvoltak már hozzá, gondoltam elkészítem most a blogszülinapra, persze a jellegéből adódóan az ünnepekhez jobban illett volna.Ez egy sütés nélküli torta, amit gyakorlatilag negyed óra alatt össze lehet rakni és nagyon mutatós is egy vendégváró asztalon. Egyszerre sokat nem lehet enni belőle, mert a kakaós keksz és a nutella párosa miatt egy kicsit tömény, bár a tejszínhab azért lágyít rajta. Kicsit pihentetni kell, hogy összesimuljanak az ízei.Pan di Stelle torta22 cm-es tortaformáhozHozzávalók:50 dkg Pan di Stelle keksz5 dl habtejszín5 dkg porcukor180 ml tej50 dkg nutellakeserű kakaópordíszítéshez:marcipánoldalára:14 db Pan di Stelle kekszElkészítése:A tejszínhabot a porcukorral kemény habbá verjük.
Annyit félreteszünk belőle, amennyivel majd később körben bevonjuk a torta oldalát.A Pan di Stelle kekszeket egyesével épphogy csak megmártjuk - nem áztatjuk el! - a tejben, egy sort lerakunk a tortaforma aljára, a hézagokat is kitöltjük a keksszel.Lágy nutellával - amit előzőleg gőz fölött vagy mikróban megolvasztunk - megkenjük a kekszeket, majd egy réteg tejszínhabot simítunk rá.Újra keksz, nutella és tejszínhab következik. Ezt még egyszer megismételjük.A tetejét megszórjuk keserű kakaóporral.Legalább 2 óra hosszára a hűtőbe tesszük.A marcipánt porcukros deszkán vékonyra nyújtjuk, csillag alakú kiszúróval néhány csillagot kiszúrunk belőle.A torta oldalát körbekenjük a félretett tejszínhabbal, körben ráragasztgatjuk a kekszeket, tetejére elhelyezzük a marcipán csillagokat.