Sütőtökbundás csibefalat

  • 2019.03.02.
  • 2

A férjem nagy kedvence a sütőtök-rozmaring páros, ezért gyakran készül sütőben köretként húsok mellé. Most egy kicsit változtattam és a főételbe csempésztem bele mindkettőt. A végeredmény pedig egy puha, szaftos husi, amihez kínálhatunk köretként friss salátát, de krumplipürével vagy főzelékkel is remek páros. Gluténmentes étkezésben a liszt GM zabpehelyliszttel helyettesíthető. Hozzávalók 2 főre: *2 kisebb csirkemellfilé *1 nagy csipet só *1 nagy csipet őrölt bors a bundázáshoz: *10 dkg sütőtök *2 nagyobb tojás *3 púpozott ek liszt *0,5 dl tej *0,5 kk só *1 nagy csipet őrölt bors *3 kis ág friss rozmaring a sütéshez: *olaj A megtisztított csirkét vékony csíkokra vágjuk, megszórjuk sóval, borssal. A bundához a nyers sütőtököt sajtreszelőn finomra szeletjük, hozzáadjuk a tojásokat, majd a liszttel, tejjel simára keverjük. Ízesítjük sóval, borssal, egész apróra vágott rozmaringgal. Beleforgatjuk a hús csíkokat. Egy villával az apró hús darabokat egyenként forró olajban, közepes lángon megsütjük. Konyhai papírtörlőn lecsepegtetjük. Melegen kínáljuk.A Facebookon is megtaláltok.Már Instagramon is fent vagyok.