Padlizsánkrém Manóka módra, fokhagymás majonézzel

  • 2012.06.30.
  • 3

Imádom a padlizsánkrémet :) Ahány ház, annyi szokás, számomra ez a nyerő változat. Mivel most elég meleg napok jönnek, nem feltétlenül ideális elkészíteni, mert friss majonézt tartalmaz, de ha vigyázunk, frissen fogyasztjuk, nem lesz semmi gond.A padlizsánkrém két részből tevődik össze, ebből az egyik a padlizsán, 1 egész, és fél fej vöröshagyma. A padlizsánt 180 fokos sütőben (mindenféle ízesítés, olajozás, stb. nélkül) kb 45-60 perc alatt, sütés közben
egyszer-kétszer megforgatva, megsütjük. Akkor jó, mikor a bőre megbarnult és összehúzódott, és ha kivesszük a sütőből összeesik. Hűlni hagyjuk.
A másik összetevő a fokhagymás majonéz, hozzávalók:1 tojássárgája1 evőkanál mustár1 dl semleges ízű étolaj (pl. napraforgó)2 gerezd fokhagymafél-1 teáskanál cukorsóborspár csepp citromléNekem nem volt még olyan, hogy ez ne sikerült volna, lehet, hogy eddig csak szerencsém volt, nem tudom. Nem csinálok nagy macerát a majonéz készítéséből. Feltöröm a tojást, a fehérjét lefagyasztom. A sárgáját egy kerek tányérkába rakom. Ehhez hozzáadom a mustárt, a sót, borsot és a zúzott fokhagymát, összekeverem. Kimérem az olajat egy csőrös mérőedénykébe, amiből könnyű vékony sugárban önteni majd. Elő a kézi habverőt a jobb kézbe, bal kézbe az olaj (vagy épp fordítva, kinek hogy) és lassan adagolni kezdem az olajat, kb 1-2 teáskanálnyit. Ezt jó alaposan elkeverem a tojássárgás keverékkel. Aztán újabb 1-2 teáskanálnyit adok hozzá. Ekkor már látszódik, hogy sűrűsödik, majonézes állagúvá kezd válni az anyag, felveszi az olajat. Ekkor már nem vacakolok sokat, 1-2 evőkanálnyi olajat is hozzáöntök egyszerre és hozzákeverem míg végül az egész olaj el nem fogy. Ez egyébként tényleg 1-2 perc maximum, szóval a pofon egyszerű kategória. Megkóstolom, hogy ízlik-e, ha kell pótolom a sót/cukrot. A végén pár csepp citromlé is jöhet bele, ettől sokat fehéredni nem fog, de az ízének azért jót tesz.Ha a padlizsán kihűlt, felvágom és kikaparom a belsejét, majd villával összetöröm a rostokat jó alaposan, krémesre. Hozzákeverem az egészhez a majonézt. Ekkora mennyiségű majonéz egyébként 2 egész padlizsánt is simán elbír, csak én fanatikus vagyok :) Végül kockára vágom a fél fej vöröshagymát és a padlizsánkrémhez keverem. Pár órát a hűtőben pihentetem, aztán friss pirítóssal (vagy ahogy a képen látszik ropogós tönkölykenyérkén) és csíkokra vágott saláta levelekkel megeszegetem :)